Kerámia technológiai tradíció és az idő koncepciója a bronzkorban – Ceramic technological tradition and the concept of time in the Bronze Age more

ŐSRÉGÉSZETI LEVELEK prehistoric newsletter 8–9. évfolyam – 2007. Szerkesztők: Anders Alexandra Kalla Gábor Kiss Viktória Kulcsár Gabriella V. Szabó Gábor Fordítás, idegen nyelvi lektorálás: Seleanu Magdaléna Szerkesztőség címe: 1088 Budapest, Múzeum körút 4/B e-mail: osreglevelek@freemail.hu Megjelenik évente az Ősrégészeti Társaság kiadásában ISSN 1585-1206 A kötet megjelenését támogatta: ELTE BTK Régészettudományi Intézet Tartalom / Contents Regenye Judit: A Starčevo-kultúra települése a Tihanyi-félszigeten / A settlement of the Starčevo culture on the Tihany Peninsula ..................................................................................................... T. Biró Katalin: Újabb adatok a Starčevo-kultúra kőanyagához: Tihany-Apáti / The lithics of the Starčevo culture: new evidence from Tihany-Apáti ....................................................................... Kovács Katalin: A tiszaszőlős-aszóparti középső neolitikus település legkorábbi időszakának vizsgálata a kronológiai és a kulturális kapcsolatok tükrében / The earliest occupation period of the Middle Neolithic settlement at Tiszaszőlős-Aszópart in the light of its chronological and cultural connections ................................................................................................................................... Kovács Katalin: Neolitikus településnyomok a Tisza Szolnok és Szórópuszta közötti magaspartján / Neolithic settlements on the Tisza bank between Szolnok and Szórópuszta ................................... Dani, János: Preliminary report on the excavations at Debrecen-Nyulas (“Toyota-Szalon”), Eastern Hungary / Előzetes jelentés Debrecen-Nyulas („Toyota-Szalon”) területén folytatott leletmentésről ............................................................................................................................................. K. Zoffmann, Zuzsanna: Human remains from the Esztár Group site of Debrecen-Nyulas (“ToyotaSzalon”), Eastern Hungary / Az esztári csoport embertani lelete Debrecen-Nyulas („Toyota szalon”) lelőhelyről ..................................................................................................................................... Bartosiewicz, László: Alföld Linear Pottery culture animal remains from the settlement of DebrecenNyulas (“Toyota-Szalon”), Eastern Hungary / Debrecen-Nyulas („Toyota-Szalon”) AVK településének állatcsont leletei ...................................................................................................... Eőry Béla: Növényi anyagok felhasználása a neolitikus kerámia díszítésében / Use of plants in the ornamentation of Neolithic pottery ................................................................................................ Zalai-Gaál István: Kígyóábrázolások a közép- és délkelet-európai neolitikumban / Snake depictions in the Central and South-East European Neolithic ......................................................................... Mészáros Patrícia: Kora rézkori temető- és településrészlet Tiszaszőlős-Alsórétiparton / An Early Copper Age settlement and cemetery at Tiszaszőlős-Alsórétipart .................................................. Selján Éva: Kora rézkori depó Hejőkürtről / An Early Copper Age hoard from Hejőkürt .................... Patay Róbert: Középső rézkori sír Valkó-Tópartról / Middle Copper Age burial from Valkó-Tópart...... Kővári Klára: A badeni kultúra idoltöredéke Vácról / A figurine fragment of the Baden culture from Vác ............................................................................................................................................... Gall Simon–Tankó Károly: Oszlopszerkezetes épület Salgótarján-Pécskőről / A post-framed building at Salgótarján-Pécskő .................................................................................................................... Füzesi András: Bronzkori kőbalta Hajdúnánás határából / A Bronze Age stone axe from Hajdúnánás Guba Szilvia: Bronzkori zabla oldaltag Kisterenye-Hársasról / A Bronze Age cheek-piece from Kisterenye-Hársas .............................................................................................................................. Váczi Gábor: Fehérvárcsurgó-Kisvár-domb (Várhegy) szerepe középső bronzkorunk földvárkutatásában / The Fehérvárcsurgó-Kisvár-domb (Várhegy) site in the research of the Middle Bronze Age hillforts of Hungary ....................................................................................................................... Váczi Gábor: Adatok az urnamezős kultúra fémművességéhez és deponálási szokásaihoz / A note on the metallurgy and hoards of the Urnfield culture .......................................................................... Bíró Péter: Késő bronzkori aranylelet Szilvásvárad-Kelemenszékén / A Late Bronze Age gold hoard from Szilvásvárad-Kelemenszéke .................................................................................................. Ő S R É G É S Z E T I L E V E L E K 8–9 (2006–2007) 3 Módszertan Kreiter Attila: Kerámiatechnológiai tradíció és az idő koncepciója a bronzkorban / Ceramic technological tradition and the concept of time in the Bronze Age ........................................................... Szabó, Dániel–Tankó, Károly: Présentation du système de gestion de céramique de Sajópetri (Hongrie) / A Sajópetriben feltárt La Tène-kori kerámialeletek feldolgozási rendszere .................................... Hírek Az Ősrégészeti Társaság hírei / News ................................................................................................. Technikai információk / Technical informations ................................................................................. 4 Ő S R É G É S Z E T I L E V E L E K 8–9 (2006–2007) MÓDSZERTAN Kerámiatechnológiai tradíció és az idő koncepciója a bronzkorban “Potting involves a number of changes. It takes formless matter and shapes it. It transforms, through the operation of heat, from wet to dry, soft to hard, raw to cooked, natural to cultural, impure to pure. Broken pot can be reground and incorporated into new pots to show the reversal of time. Pots lend themselves to abrupt fracture to mark isolation, destruction, ‘a clean break’. They are above all vessels and so may be used to refer to all manner of bodily cavities – heads, wombs, bellies, rectums. They lend themselves readily to discussion of spirit, conception, essence and the like” (BARLEY 1984, 99). Bevezetés A régészeti kerámiák soványítóanyagainak természettudományos vizsgálata és leírása egyre nagyobb teret kap a hazai régészetkutatásban. A dolgozat célja, hogy gazdagítsa a kerámiákról készült természettudományos vizsgálatok számát, valamint az eredmények felhasználásával bepillantást nyújtson a kerámiatechnológia funkcionális és kulturális vonatkozásaiba, hozzájárulva ezzel a kerámiakészítéshez felhasznált nyersanyagok és a technológiai tradíció viszonyának jobb megértéséhez. A kerámia készítésének módja és a felhasznált alapanyagok a kulturális tradíció részei egy-egy közösségben, így ezek vizsgálata nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy jobban megértsünk társadalmi és kulturális kapcsolatokat, amelyek a kerámiatechnológiában öltenek testet (KREITER in press). A dolgozat mikroszkópos és petrológiai vizsgálatok segítségével a százhalombatta-földvári telltelepülés Nagyrév- és Vatya-kultúrákba tartozó tárolóedényeit1 vizsgálja az urnákra, valamint a hordó alakú edényekre helyezve a hangsúlyt.2 Ezeknek az edényeknek a készítéséhez a leggyakrabban fel1 A minták vizsgálatra bocsátásáért köszönettel tartozom Poroszlai Ildikónak és Vicze Magdolnának. 2 Arról, hogy miért a tárolóedényekre esett a választás a finom kerámiával szemben ld. KREITER IN PRESS. A tárolóedény fogalma tisztázatlan, a hazai kutatás nem határozza meg egyértelműen, hogy milyen típusú edények tartoznak a tárolóedények körébe. A kora és középső bronzkorból feltárt hordó alakú edényeket, és a településeken előkerült urna formájú edényeket gyakran tárolóedényeknek tekinti a hazai kutatás. A hordó alakú edény alatt azon típusokat értem, amelyeknek tölcséres vagy ívelt nyakuk van kihajló peremmel, illetve rövid nyakuk kihajló perem nélkül. A hazai szakirodalom fazéknak (PATAY–PATAY 1965, 164, 3–4. képek; BÓNA–NOVÁKI 1982, 67, 13. t. 14; POROSZLAI 1990, 203, 3. kép 5), hordó alakú fazéknak (TARI 1992, 20, 12. t. 5), tojástestű fazéknak (TÓTH 2003, 102, 2. kép 6) nevezi ezen típusokat, de hordó alakú csupor néven is előfordul (KOVÁCS 1974, 40, 3. ábra 6). Az urnák alatt a településeken feltárt nagyméretű, urna formájú tárolóedényeket használt soványítóanyag a tört kerámia (KREITER 2005, 209). A vizsgált minták az 1989–1992 között feltárt leletanyagból származnak. A feltárás során öt kora és középső bronzkori réteget lehetett megkülönböztetni. A 2–4. rétegek a Vatya-, míg az 5–6. rétegek a Nagyrév-kultúrához tartoznak (POROSZLAI 2000). A mintavételezés során a teljes rendelkezésre álló leletanyagot átvizsgáltam és 514 mintát választottam ki részletes mikroszkópos és petrológiai vizsgálatra. A kiválasztásnál a fő szempont a lehető legnagyobb technológiai változatosság volt, amely reprezentatív a leletanyagban található összes urna és hordó alakú edény tekintetében. A kiválasztott 514 mintából 415-ben lehetett tört kerámiát megfigyelni más, szándékosan hozzáadott soványítóanyag nélkül. Az 1. kép a vizsgált tárolóedény-típusok megoszlását mutatja Százhalombattáról a 415 mintán belül, melyekből 73 darab vékonycsiszolat készült.3 Annak érdekében, hogy összetettebb képet kapjunk a tört kerámia soványítóanyagként való használatáról, a százhalombattai eredményeket összeértem (PATAY–PATAY 1965, 163, 1–2. kép; SZÉNÁSZKY 1977, 19, 19. kép 6–7; BÓNA–NOVÁKI 1982, 67, XLI. ábra 1–2, 3). 3 A vizsgálat során az urnákhoz illetve a hordó alakú edényekhez tartozó mintákat megfelelően nagy töredékekből távolítottam el, így, ha az edény teljes formája nem ismert, az edény típusa igen. Kisebb töredékek esetében a díszítés is segített a töredékek különböző típusokba való besorolásában, mert bizonyos díszítések (például sraffozott háromszögek, girlandok, háromszög alakú bekarcolások) hordó alakú edényeken nem fordulnak elő. Az NM kategóriába azok a minták tartoznak amelyekről nem lehetett eldönteni, hogy melyik tárolóedénytípusba tartoznak, hiszen profiljuk alapján tartozhatnak mind a hordó alakú edényekhez, mind az urnákhoz. Ennek ellenére mégis a vizsgálat részét képezik, mert a mintagyűjtés során a legnagyobb technológiai variabilitás volt a fő szempont, és ezen minták kihagyásával nem kapnánk teljes képet a vizsgált kerámiatradíciókról. 146 Ő S R É G É S Z E T I L E V E L E K 8–9 (2006–2007) 1. kép. A vizsgált tárolóedények típusának megoszlása Százhalombattán (HO = hordó alakú edény, NM = nem meghatározható, UR = urna) Fig. 1. Relative distribution of the examined storage vessel types from Százhalombatta (HO = squat vessel, NM = indeterminable, UR = urn) hasonlítom más kora és középső bronzkori kultúrák településeiről származó mintákkal, amelyekben szintén megfigyelhető tört kerámia. A dolgozat összehasonlítja a tört kerámia soványítóanyagként való használatát a Makó- (Üllő 5), Somogyvár- (Ordacsehi-Kis-töltés, Zamárdi-Kútvölgyi-dűlő), Nagyrév- (Dunaföldvár-Kálvária), Kisapostag- (Ordacsehi-Bugaszeg, Harta-Weierhivl), Ottomány–Gyulavarsánd- (Túrkeve-Terehalom), Füzesabony-kultúráknál (Füzesabony-Öregdomb), továbbá a mészbetétes kerámia (Kaposvár 61/1), és a halomsíros kultúra (Esztergályhorváti-Alsóbárándpuszta) anyagában (2. kép).4 A vizsgálat törzsét a százhalombattai leletanyag képviseli, ezért ezeket a vizsgálati eredményeket grafikusan is ábrázolom. A többi kora és középső bronzkori településről vizsgált minták száma kevesebb, ezért grafikus ábrázolásuk nem mutatna statisztikailag releváns összefüggéseket. Elméleti háttér A kerámiakészítés során a fazekasnak számos döntést kell hoznia. A rendelkezésre álló jelentős szakirodalomban több szerző funkcionális modelleket dolgozott ki, hangsúlyozva, hogy a technológiai döntéseket az edények funkciója és a rendelkezésre 4 A minták vizsgálatra bocsátásáért köszönettel tartozom Csányi Mariettának (Túrkeve-Terehalom), Horváth Lászlónak (Esztergályhorváti-Alsóbárándpuszta), Kiss Viktóriának (Zamárdi-Kútvölgyi-dűlő, Ordacsehi-Bugaszeg, Kaposvár 61/1), álló nyersanyagok határozzák meg (pl. RYE 1981; ARNOLD 1985; RICE 1987; SINOPOLI 1991). Ezen vizsgálatok azt az álláspontot alakították ki, hogy a fazekasnak nincs „lehetősége” kifejezni kulturális jellegeket, hiszen a döntések sorozata be van határolva az edény funkciója és a rendelkezésre álló nyersanyagok által. Az utóbbi években azonban az a vélemény alakult ki, hogy ugyanazt a típusú, tökéletesen funkcionáló edényt számtalan módon el lehet készíteni, és a fazekasok azokat a módozatokat választják, amelyeket a tradíciójuk diktál (VAN DER LEEUW 1993). A fazekasoknak tehát megvan a lehetőségük a választásra, és a sok rendelkezésre álló lehetőség közül (mind a nyersanyag, mind a készítési mód tekintetében) azokat választják, amelyeket a kerámiakészítés tanulása során elsajátítottak és a technológiai hagyományuk része. A cselekvőknek van választásuk, ennélfogva szerepet játszanak az anyagi kultúra kialakításban, így a tárgyaknak aktív szerepet kell tulajdonítanunk a társadalmi kapcsolatok alakításában, hiszen a társadalmi kapcsolatok (nemek, korosztályok, társadalmi rétegek között) az anyagi kultúrán keresztül materializálódnak. A tárgyak készítésének a tudása, illetve a tárgyak birtoklása jelzi a társadalom többi tagja számára a birtokló társadalmi helyzetét (HODDER 1982, 58–74; LEMONNIER 1990). Tehát az anyagi kultúra és a technológiai folyamatok a társadalom működésének szerves részét képezik, az anyagi kultúra létrehozásában az egyének gondolatai, cselekedetei és társadalmi hátterük összefonódik. A rendelkezésre álló eszközök, nyersanyagok és a technológiai tradíció együttesen részei a kulturális tradíciónak (LONGACRE 1991; MACEACHERN 1992; SILLAR 1996; 1997; 2000; LINGACRE–XIA–YANG 2000). Az edények formája, funkciója valamint az elkészítésük során hozott technológiai döntések között komplex kapcsolat lehet. Funkcionalista megközelítés A funkcionalista szemléletben írt tanulmányok azért fontosak, mert elméleti és gyakorlati keretet adnak a vizsgálódásnak azáltal, hogy méréseken és antropológiai megfigyeléseken keresztül elemzik a kerámiák tulajdonságait és azt, hogy a különböző nyersanyagok és soványítóanyagok milyen hatással vannak a késztermékre (HALLY 1983; 1986; HENRICKSON –M CDONALD 1983; W OODS 1986; R ICE 1987; Kulcsár Gabriellának (Ordacsehi-Kis-töltés), Kustár Rozáliának (Harta-Weierhivl), Patay Róbertnek (Üllő 5), Szabó Gézának (Dunaföldvár-Kálvária) és Szathmári Ildikónak (FüzesabonyÖregdomb). Ő S R É G É S Z E T I L E V E L E K 8–9 (2006–2007) 147 SMITH 1988; SINOPOLI 1991, 9–42; SKIBO 1992, 33– 37; LESURE 1998; KILIKOGLOU–VEKINIS 2002; DEL RÍI–SANJUAN–PEREZ ET AL. 2005; PIERCE 2005). Mivel a funkcionalizmus nagyon fontos részét képezi a kerámiákról szóló szakirodalomnak, a dolgozat első része funkcionalista modellek alapján vizsgálja a tört kerámia soványítóanyagként való használatát. Ezek segítségével azt vizsgálom, hogy a tört kerámia használata egyértelműen magyarázható-e funkcionális okokkal a vizsgált települések kerámiatechnológiájában. A kerámiakészítéshez felhasznált nyersanyagokat gyakran módosítani kell. A soványítóanyagok mérete és mennyisége meghatározza a termék tulajdonságait a száradás, kiégetés és használat során (RYE 1981, 31–36; RICE 1987, 226– 231, 366–367). Ezért a soványítóanyagokat gondosan kell kiválasztani és feldolgozni a felhasználás előtt. A soványítóanyag mennyisége függ a nyersanyag minőségétől, és attól, hogy mennyire csökken a térfogata száradás és kiégetés közben. Az edény funkciója és az azt érő mechanikai hatások is befolyásolják, hogy milyen és mekkora soványítóanyagot kell felhasználni. Az edény erőssége és fizikai ellenálló képessége növelhető a soványítóanyag méretének szabályozásával, mivel a kis szemcseméret erősíti az edényt, míg a nagy szemcsék gyengítik a nyersanyagot, hiszen jobban tágulnak, mint a kisebb szemcsék, ezért repedéseket okozhatnak (RICE 1987, 104; KREITER 2005, 211–212, Figs 63–64). A megnövelt fizikai ellenállóképesség előnyére válik a nagyméretű tárolóedényeknek, hiszen ki kell bírniuk a tárolt anyagok súlyát és nyomását. Az edény ellenállóképessége attól is függ, hogy az agyag és a soványítóanyagok között milyen mértékű kémiai kapcsolat létesült. Ez a kapcsolat kedvezően befolyásolható a soványítóanyagok szögletességével és kis méretével (RICE 1987, 104). Régészeti és antropológiai kutatások gyakran számolnak be a tört kerámia soványítóanyagként való használatáról (SARASWATI–BEHURA 1966, 80; RYE 1981, 33; RICE 1987, 229; WOODS 1991, 34, 36; CASE 1995, 64; CLEAL 1995, 188, FIG. 16. 2; PARKER PEARSON 1995, 97; HAMILTON 2002, 45–46; FITZPATRICK–DICKINSON–CLARK 2003, 1175). Preindusztriális társadalmakban a fazekasok a tört kerámiát gyakran a legjobb soványítóanyagnak tekintik, mert erőssé teszi a kerámiát (WOODS 1984, 305). A kerámiák funkcióját vizsgáló kísérleti régészeti megfigyelések alátámasztani látszanak ezt az álláspontot. A tört kerámia hasonlít ahhoz a nyersanyaghoz, mint 2. kép. Tört kerámia soványítást tartalmazó mintákról készített vékonycsiszolatok száma Fig. 2. Number of thin sections whith grog tempering. amiből a kerámiát készítik, előzőleg már ki volt égetve, hőtágulási és kémiai tulajdonságai nagyjából megegyeznek annak az anyagéval, amelybe újra belekeverik (R ICE 1987, 229). Ennek ismeretében a tört kerámia használatát a kutatók gyakran funkcionálisnak tekintik. Több kutató szerint a tört kerámia használata, mivel a szemcsék felülete szögletesebb, mint például a koptatott kavicsoknak, erősebb készterméket eredményez (SHEPARD 1965, 27, 131; BRAUN 1983, 123; BRONITSKY–HAMER 1986, 94–97). Például M. A. Neupert azt az álláspontot alakította ki, hogy a Cibola régió fehér kerámiájában (Amerikai Egyesült Államok délnyugati része) változás figyelhető meg a soványítóanyagok használatában, amely során a homokos soványítást felváltotta a tört kerámia használata (N EUPERT 1994). Szerinte ez nagymértékben módosította a kerámiák fizikai tulajdonságait és az edények fizikai ellenállóképessége kb. 70 %-kal nőtt (NEUPERT 1994, 719). Ahhoz, hogy a soványítóanyagok kedvezően befolyásolják a késztermék minőségét, megfelelő mennyiségben kell belőlük a nyersanyaghoz adni. O. S. Rye több különböző agyagtípus vizsgálatát összevetve arra az álláspontra jutott, hogy a 10 %nál kevesebb soványítóanyag nem elegendő ahhoz, hogy megváltoztassa a nyersanyag tulajdonságait száradásnál és kiégetésnél, vagyis nem javítja a késztermék minőségét (RYE 1981, 39). Tehát, ha a nyersanyagot soványítani kell, akkor a soványítóanyag mennyisége több kell, hogy legyen mint 10 %, hiszen a 10 %-nál kevesebb soványítóanyag rossz előszlása esetén az agyag a soványítóanyagokkal nem tud megfelelő, az egész edényre kiterjedő kémiai kapcsolatot létrehozni. A kerámia fizikai ellenálló képessége függ a soványítóanyag elosz- 148 Ő S R É G É S Z E T I L E V E L E K 8–9 (2006–2007) 3. kép. Nyersanyagok használatának viszonya a tárolóedények típusához Százhalombattán (NF–F=nagyon finom–finom (< 0,1–0,25 mm) nyersanyag, F–K=finom–közepes (0,25–1 mm) nyersanyag) Fig. 3. Relationship between raw materials and storage vessel types from Százhalombatta (NF–F=very fine to fine (< 0,1–0,25 mm) raw material, F–K=fine to medium (0,25–1 mm) raw material) 30–40 % tört kerámiát használnak soványítóanyagként, hogy javítsák a kerámiájuk minőségét (FRANK 1988, 83). A kpeenbele senufo fazekasok (Elefántcsontpart) 30–50 % tört kerámiát használnak soványításra (SPINDEL 1989, 69). Namibia Kavango régiójában élő gciriku fazekasok pedig két rész tört kerámiát kevernek három rész agyaghoz (WOODS 1984, 305). A fenti példák azt bizonyítják, hogy ha a fazekasok a soványítóanyagot azért használják, hogy javítsák az edényeik minőségét, akkor a soványítóanyag mennyisége minden esetben meghaladja a 20–30 %ot. Ezen vizsgálatok figyelembevételével a következőkben elemzem a tört kerámia soványítóanyagként való használatát a vizsgált kora és középső bronzkori települések kerámiaanyagában. lásától, hiszen az agyag összetevői kémiai kapcsolatba lépnek a soványítóanyaggal (BRAUN 1983, 122–123). Tehát, ha 10 %-nál kevesebb a soványítóanyag, akkor az agyag valószínűleg a soványítóanyag nélkül is megfelelő tulajdonságokkal rendelkezik ahhoz, hogy kerámia készüljön belőle. O. S. Rye (RYE 1981, 39) szerint az a mennyiségű soványítóanyag, amely befolyásolja a késztermék minőségét 20–50 % között változik. A tört kerámia funkcionális alapon való használatát néhány antropológiai példával szeretném szemléltetni. A shipibo-conibo (Peru) fazekasok különböző típusú nyersanyagokat használnak a főzőedények különböző részeihez. A főzőedények alsó részének szánt nyersanyagot két rész fakéreghamuval és egy rész tört kerámiával soványítják, míg az edény felső részének szánt különböző nyersanyagot egy rész fakéreghamuval és két rész tört kerámiával soványítják. A nem főzőedényeket két különböző agyagtípusból készítik, amelyeket egyenlő arányban kevernek össze, majd ehhez két rész tört kerámiát és egy rész fakéreg hamut adnak (DEBOER–LATHRAP 1979, 116–117). A mande (Nyugat-Afrika) fazekasok Metodológia A soványítóanyagok meghatározása az egyik alapvető feladata a petrográfiai vizsgálatoknak, hiszen a felhasznált soványítóanyagok információt hordozhatnak azok származásáról, az edények funkciójáról és arról, hogy az edények készítői milyen technológiai döntéseket hoztak annak érdekében, hogy javítsák az edényeik minőségét. A tört kerámia — amelyre ez a dolgozat koncentrál — felismerése vékonycsiszolatban nem mindig könnyű feladat, hiszen összetéveszthető az agyagban lévő agyagpelletekkel (kis agyagrögök, amelyek az agyag fazekas általi megmunkálása során nem estek szét), valamint agyagos kőzettörmelékkel (WHITBREAD 1986, 79). Az agyagpelleteknek és az agyagos kőzettörmelékeknek polarizációs mikroszkóp alatt a tört kerámiához hasonlóak lehetnek az optikai tulajdonságaik. I. K. Whitbread megfigyelte, hogy az alapvető különbség a tört kerámia és az agyagpelletek között az, hogy az agyagpelletek jobban kerekítettek, mint a tört kerámiák, de a kőzettörmelékek a tört kerámiához hasonlóan szabálytalan alakúak és szögletesek is lehetnek (WHITBREAD 1986, 80–83). Az Ő S R É G É S Z E T I L E V E L E K 8–9 (2006–2007) 149 agyagpelleteket könnyebb megkülönböztetni a tört kerámiától, mivel a kerámiát összetörték, így a szemcsék formájának elvileg szögletesebbnek kell lenniük. Véleménye szerint a tört kerámia ásványösszetétele, az ásványok irányultsága, a pórusok mérete és irányultsága is különböző. Annak érdekében, hogy a tévedés lehetőségét a tört kerámiák felismerését illetően a minimálisra csökkentsem, olyan mintákat választottam ki petrológiai vizsgálatra, amelyek törésfelületén szabad szemmel egyértelműen felismerhető volt a tört kerámia. Segítette a tört kerámiák felismerését a törésfelületen, hogy voltak olyan tört kerámiaszemcsék is, amelyek tűzfoltosak voltak, illetve olyanok, amelyeken simítás illetve fényezés nyomait lehetett megfigyelni szabad szemmel, illetve 10×-es nagyítással. A vizsgált mintákban a tört kerámiák színe nem volt egységes, megfigyeltem fekete, szürke, barna illetve világosbarna tört kerámiaszemcséket. A vizsgált mintákban lévő agyagpelletek a minták törésfelületén általában olyan színűek voltak, mint az őket körülvevő mátrix, míg a tört kerámiák számos esetben sötétebbnek bizonyultak. Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy a tört kerámiák kétszer voltak kiégetve. Előfordult, hogy 10×-es nagyítás alatt a kerámia törésfelületén színéről is jól beazonosítható tört kerámia vékonycsiszolati képe azt mutatta, hogy a tört kerámia nem mindig szögletes, hanem féloldalasan, vagy néha minden sarkán enyhén kerekített. Ez a jelenség nem meglepő, hiszen a kerámiakészítésről szóló szakirodalom gyakran említi, hogy a soványítóanyagokat őrlés után szelektálni kell, és ki kell választani a megfelelő méretű soványítóanyagot. Ehhez gyakran használnak szűrőket, illetve szitákat (RICE 1987, 118; FRANK 1998, 82, Fig. 84–85). Ezen munkafolyamat által a szemcsék egymáshoz ütődve lekophattak, így nem minden esetben olyan szögletesek, mint ahogyan azt I. K. Whitbread megfigyelte. A tört kerámiák legnagyobb része 1–3 mm vagy ennél kisebb méret között változott, és ennél nagyobb szemcseméret nem volt jellemző a vizsgált mintákra (KREITER 2005, 212–214, Fig. 65). Úgy tűnik, hogy a fazekasok gondosan, méret szerint szelektálták a tört kerámiát, és mivel a válogatás nehezen kivitelezhető kézzel, feltételezhető valamilyen eszköz használata. A petrológiai elemzés során a kerámiák összete5 Térfogatszázalékos arány = SZ: szórványos (1–2%), KE: kevés (3–7%), KÖ: közepes (10–15%), S: sok (20–25%), NS: nagyon sok (30%), B: bőséges (40–50%). Méretkategória = 4. kép. Tört kerámia soványítás mennyiségi megoszlása a vizsgált mintákban Százhalombattáról (SZ=szórványos, KE=kevés, KÖ=közepes, S=sok, NS=nagyon sok) Fig. 4. Relative distribution of sherds with different amounts of grog temper in the Százhalombatta assemblage (SZ=rare, KE=sparse, KÖ=moderate, S=common, NS=very common) vőinek térfogatszázalékos arányát és méretét a Prehistoric Ceramic Research Group (PCRG 1997) iránymutatásai alapján végeztem (KREITER 2005, 88– 93, 101–102).5 Vizsgált anyag Ezen dolgozat csak azoknak a mintáknak a tárgyalására szorítkozik, amelyekben a tört kerámián kívül nem fordul elő más, egyértelműen a fazekas által hozzáadott soványítóanyag, mert a különböző soványítóanyagok kombinációjának a nyersanyagra gyakorolt hatásai komplexebb vizsgálatokat igényelnek, amelyekre nem volt mód ezen dolgozat keretein belül. Minden vizsgált településen, a kerámiák alapvetően két nyersanyagtípusból készültek. Nagyon finom–finom nyersanyagból (NF–F) és finom–közepes nyersanyagból (F–K). Fontos megjegyezni, hogy a dolgozatban a nyersanyagok betűjelei (NF–F, F–K) nem jelentenek egységes összetételt, és a nyersanyagok összetétele minden településen jellemző az adott régió geológiájára (KREITER 2005, 131, 139, 147, 153, 159, 167, 175, 179, 188, 198). Például a nagyon finom és finom nyersanyag (NF– F) arra utal, hogy nagyon finom (< 0,1 mm) és finom (0,1–0,25 mm) szemcsemérettel jellemezhető, ami többnyire kvarc és muszkovit, de a vizsgált telepüNF: nagyon finom (< 0,1 mm), F: finom (0,1–0,25 mm), K: közepes (0,25–1 mm), D: durva (1–3 mm), ND: nagyon durva (> 3 mm). 150 Ő S R É G É S Z E T I L E V E L E K 8–9 (2006–2007) tárolóedények elkészítéséhez. Fontos megemlíteni, hogy az F– K csoportnál az a lehetőség is felmerülhet, hogy közepes szemcseméretű homokot adtak a nyersanyaghoz, ezt azonban a rendelkezésre álló vizsgálati módszerekkel sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem tudtam.6 Az edények funkcióját tárgyaló szakirodalom gyakran hangsúlyozza, hogy hasonló edénytípusok készítéséhez felhasznált hasonló nyersanyagokat hasonlóféleképpen kell soványítani, mivel bizonyos funkciókhoz bizonyos soványítóanyagok jobbak, mint másokhoz (RICE 1987, 208–210, 226– 232, 237–240). Például egy tárolóedénynek erősebbnek, fizikailag ellenállóbbnak kell lennie, mint az étkezésnél, kínálásnál használt edényeknek. Ezeket a tulajdonságokat a felhasznált nyersanyagokkal és soványítóanyagokkal lehet ked5. kép. Tört kerámia soványítás mennyiségének viszonya a felhasznált nyersanyagokhoz vezően befolyásolni (R ICE Százhalombattán (a rövidítések feloldásához lásd 3–4. képek feliratát) Fig. 5. Relationship between the amounts of grog temper and raw materials from 1987, 208–210, 226–232, 237– Százhalombatta (for the key to the abreviations see captions of Figs. 3–4) 240). Ha ez így van, és a bronzkori fazekasokat csak a lések különböző földrajzi elhelyezkedése miatt, a funkcionalizmus motiválta, akkor egy-egy településen mintákban más, eredetileg az agyagban lévő össze- belül nagyfokú következetességet kell felismernünk tevők is megjelennek (pl. biotit, plagiokláz, amfibol, bizonyos nyersanyagok (NF–F, F–K) és a hozzájuk gránit) elsősorban szórványosan és kis mennyiség- adott tört kerámia mennyiségét illetően. ben, de ettől függetlenül az összetevők nagy részéA következőkben azt vizsgálom, hogy egy-egy nek mérete a nagyon finom–finom méretkategóri- településen belül megfigyelhető-e szabályosság biákba esik. A finom–közepes (F–K) nyersanyag pedig zonyos tárolóedény-típus (hordó alakú edény vagy főleg finom (0,1–0,25 mm) és közepes (0,25–1 mm) urna) és bizonyos nyersanyag (NF–F, F–K) haszszemcsemérettel jellemezhető. Tehát itt nem arról nálata között, illetve megfigyelhető-e összefüggés van szó, hogy a kora és középső bronzkorban a fa- bizonyos nyersanyagok és a tört kerámia mennyisézekasok egyforma nyersanyagot használtak, hanem ge között. Bizonyos nyersanyaghasználat (NF–F, F– arról, hogy a legtöbb településen belül voltak olyan K) és a tárolóedény-típusok közötti összefüggéseket fazekasok, akik finomabb (NF–F), míg mások dur- vizsgálva a százhalombattai mintákban van összevább (F–K) nyersanyagot használtak hasonló függés, hiszen a fazekasok elsősorban a NF–F 6 A kerámia vékonycsiszolatok petrológiai elemzése során nem dönthető el egyértelműen, hogy közepes szemcsemérettel jellemezhető homokot hozzáadtak-e a nyersanyaghoz, mert a minták nagy részét szeriális szemcseméret és egyenletes szemcseeloszlás jellemzi, valamint a finom és a közepes szemcsék koptatottsága is hasonló. Ez inkább arra utal, hogy a legtöbb esetben a közepes méretű összetevők természetes úton vannak jelen a mintákban. Ez azért is feltételezhető, mert a települések környékén olyan nyersanyagok is előfordulnak, amelyek természetes állapotukban közepesen homokos anyagúak (K REI TER 2005, 125–126, Appendix C). Ő S R É G É S Z E T I L E V E L E K 8–9 (2006–2007) 151 nyersanyagot használták mindkét edénytípuson belül. Mindazonáltal az NF–F nyersanyag használata nem volt kizárólagos, mert mindkét tárolóedény-típuson belül megfigyelhető az F–K nyersanyagtípus használata is (3. kép). Hasonló jelenség figyelhető meg a vizsgált telepeken. Kivételt képez a Makó(Üllő), Somogyvár- (Ordacsehi-Kis-töltés, Zamárdi) és a halomsíros (Esztergályhorváti) kultúrák leletanyaga, ahol a fazekasok a F–K nyersanyagot részesítették előnyben (KREITER 2005, 201–203). A Százhalombattáról vizsgált minták főleg szórványos (1–2 %) és kevés (3–7 %) tört kerámiát tartalmaznak. Ebbe a két mennyiségi kategóriába eső minták száma 81,9 %-át teszi ki a vizsgált anyagnak (4. kép). Közepes (10–15 %), sok (20 %) és nagyon sok (30 %) tört kerámia kevésbé használt (18,1 6. kép. Tört kerámia soványítás mennyiségének viszonya a tárolóedények típusához %) soványítási gyakorlat, míg Százhalombattán (a rövidítések feloldásához lásd 1. és 4. képek feliratát) a 30 % fölötti tört kerámia Fig. 6. Relationship between the amounts of grog temper and storage vessel types from soványítás nem volt megfiSzázhalombatta (for the key to the abreviations see captions of Figs. 1. and 4) gyelhető. Sőt, hasonló mennyiségű tört kerámia soványítás az NF–F és F– vár- (Ordacsehi-Kis-töltés, Zamárdi), KisapostagK nyersanyagban is előfordul (5. kép), tehát (Ordacsehi-Bugaszeg, Harta), Nagyrév- (Dunaföldkövetkezetesen nem figyelhető meg összefüggés a vár), Ottomány-, Gyulavarsánd- (Túrkeve) és Füzesfelhasznált nyersanyag és a tört kerámia mennyiségét abony-kultúrák (Füzesabony), illetve a mészbetétes illetően. Ezen kívül nem figyelhető meg összefüggés kerámia kultúrája (Kaposvár) mintáiban.7 Kivételt bizonyos tárolóedény-típus és a tört kerámia képeznek a halomsíros kultúrába (Esztergályhormennyisége között sem, mindkét tárolóedény- váti) tartozó minták, itt ugyanis csak a vizsgált típusban különböző mennyiségű tört kerámia fordul minták kis része tartalmaz tört kerámiát, így a tört kerámia a legkevésbé használt soványítóanyag elő (6. kép). Az összehasonlító minták esetében elmondható, (KREITER 2005, 209). Egy-egy településen belül a különböző mennyihogy a vizsgált települések anyagában szintén azok a soványítási csoportok figyelhetők meg a leggyak- ségű tört kerámia használata hasonló nyersanyagrabban, amelyek szórványos (1–2 %) és kevés (3–7 típusokon belül (NF–F vagy F–K) különböző mi%) tört kerámiát tartalmaznak (KREITER 2005, 207– nőségű edényeket eredményezett, azért, mert a ha209, Appendix B, T. 22b–d). Ez a tendencia érvé- sonló nyersanyagok, különböző módokon soványítnyesül az általam vizsgált Makó- (Üllő), Somogy- va különbözőféleképpen viselkednek száradáskor és 7 A csoportok petrológiai leírását lásd KREITER 2005, 110, 116, 119, 121, 128, 132–138, 141, 148–149, 154, 159–160, 164, 167–168, 176, 179–182, 192–193, 195–196. 152 Ő S R É G É S Z E T I L E V E L E K 8–9 (2006–2007) 7. kép. Tört kerámia soványítás mennyiségének viszonya a kvarc mennyiségéhez az NF–F (nagyon finom–finom) nyersanyagban Százhalombattán (SZ-TK=szórványos tört kerámia, KE-TK=kevés tört kerámia, KÖ-TK=közepes tört kerámia, S-TK=sok tört kerámia, NS-TK=nagyon sok tört kerámia; KE-K=kevés kvarc, KÖ-K=közepes kvarc, S-K=sok kvarc, NS-K=nagyon sok kvarc, B-K=bőséges kvarc) Fig. 7. Relationship between the amounts of grog temper and the amounts of quartz in NF–F (very fine to fine) raw material from Százhalombatta (SZ-TK=rare grog, KE-TK=sparse grog, KÖ-TK=moderate grog, S-TK=common grog, NS-TK=very common grog; KE-K=sparse quartz, KÖ-K=moderate quartz, S-K=common quartz, NS-K=very common quartz, B-K=abundant quartz) kiégetéskor. Tehát, a különböző döntések a tört kerámiát illetően minőségileg különböző tárolóedényeket eredményeztek. Az is megfigyelhető, hogy egyegy településen belül a különböző nyersanyagokat (NF–F vagy F–K) hasonló módon is soványították, így például egy-egy telepen belül előfordul, hogy mindkét nyersanyagot szórványos (1–2 %) vagy kevés (3–7 %) tört kerámiával soványították (5. kép). Mivel a különböző nyersanyagoknak (NF–F, F–K) különbözőek a tulajdonságaik, funkcionális szempontok alapján különbözőféleképpen kellene őket soványítani. Megfigyelhető tehát, hogy minden vizsgált településen egy-egy tárolóedény-típuson belül (urna vagy hordó alakú edény) is van különbség a nyersanyag és soványítás tekintetében. Éppen ezért, úgy tűnik, hogy egy-egy településen belül a különböző technológiai döntések a tört kerámia használatát illetően kulturálisan egyformán elfogadottak és használatosak voltak a tárolóedények készítéséhez. Kulturális antropológiai példákban gyakran megfigyelhető, hogy a fazekas egy adott edénytípust azonos módon készít, és azonos típuson belül nem váltogatja a nyersanyagokat, valamint a soványítóanyag mennyiségét (PLOG 1980, 86–87; TOBERT 1984, 226–227). Mivel a vizsgált mintákban változatosság figyelhető meg a nyersanyagok és a felhasznált tört kerámia mennyiségét illetően, feltételezhető, hogy különböző személyek készítették őket. Ezért a különböző technológiai döntéseket fazekasok vagy fazekascsoportok tradícióinak tekintem egy-egy településen belül. A vizsgálatok eredményei a funkcionalizmus tekintetében nincsenek összhangban a kulturális antropológiai és kísérleti régészeti eredményekkel, hiszen mint láttuk, O. S. Rye álláspontja szerint a 10 %-nál kevesebb soványítóanyag használata nem befolyásolja az edények tulajdonságait (RYE 1981, 39). Így a tört kerámia különböző módokon való használatának megmagyarázása a funkcionalista paradigmában nehézségekbe ütközik. A vizsgálatok eredményei alapján nehézséget jelent annak magyarázata, hogy a szórványos (1–2 %) illetve kevés (3–7 %) tört kerámia mennyiben módosította egy nagyméretű (olykor 70–80 cm magas) tárolóedény fizikai tulajdonságait. A kérdés azért is releváns, hiszen Ő S R É G É S Z E T I L E V E L E K 8–9 (2006–2007) 153 nincs összefüggés bizonyos mennyiségű tört kerámia és bizonyos nyersanyagtípusok között. Emellett, ugyanezekben a nyersanyagokban közepes (10– 15 %), sok (20–25 %) és nagyon sok (30 %) tört kerámia is előfordul a vizsgált településeken (KREITER 2005, 218–219). Tehát egy-egy településen belül az edények készítői egy-egy nyersanyagtípuson belül is (pl. NF–F) különböző mennyiségű tört kerámiát használtak. Sőt az is megfigyelhető, hogy azok a nyersanyagok (NF–F, F–K), amelyekhez a fazekasok különböző mennyiségű tört kerámiát adtak, számos esetben szándékos soványítás nélkül is előfordulnak, tehát tört kerámia soványítás nélkül is alkalmasak voltak kerámiakészítésre (KREITER 2005, 219). A jelenség esetleg megmagyarázható lenne azzal, hogy például az NF–F nyersanyaghoz a fazekasok azért adtak különböző mennyiségű tört kerámiát, mert az NF–F nyersanyag természetes úton jelenlévő összetevőinek mennyisége különbözik. Más szóval azt kell megvizsgálni, hogy például az NF–F nyersanyagban mennyi a szándékosan hozzáadott soványítóanyagon (tört kerámián) kívül a nyersanyagban természetes úton jelenlévő összetevők térfogatszázaléka. Az NF–F nyersanyag, elsősorban nagyon finom (< 0,1 mm) és finom (0,1–0,25 mm) szemcsemérettel jellemezhető. Ennek a csoportnak minden település esetében a fő összetevője a kvarc (KREITER 2006, 110–115, 119–122, 124, 126–133, 136–137, 151, 154–161, 163–185, 189–192, 197– 198). Ezért itt csak a kvarc és a tört kerámia mennyiségének esetleges kapcsolatát mutatom be a százhalombattai mintákban. Az NF–F nyersanyagból készült kerámiákról, amelyekben csak tört kerámia soványítás figyelhető meg, 63 vékonycsiszolat készült. A kvarc és a tört kerámia viszonyának ábrázolása a 63 százhalombattai mintában az mutatja, hogy a vékonycsiszolatokban a kvarc mennyisége nagy változatosságot mutat, kevés (3–7 %), valamint bőséges (40 %) között változik. Nincs összefüggés bizonyos mennyiségű kvarc és bizonyos mennyiségű tört kerámia között, hiszen minden kvarc térfogatszázalékos kategóriában (kevés–bőséges) különböző mennyiségű tört kerámia (kevés–nagyon sok) figyelhető meg (7. kép). A nagyon sok tört kerámiát (NS– TK) tartalmazó mintában a kvarc mennyisége szintén nagyon sok, de ebbe a kategóriába csak egy minta esik, ezért a grafikonon megfigyelhető összefüggés statisztikailag nem releváns. Hasonló tendencia fi8 Attól függ, hogy a fazekas folytathatja-e a saját kerámia tradícióját az új közösségben, hogy az a társadalom, amelybe beköltözött nyitott vagy zárt-e. A zárt közösségek gyelhető meg a többi vizsgált településről származó mintákban is, ahol a vékonycsiszolatokban megfigyelhető összetevők mennyisége szintén nagy változatosságot mutat, így nincs összefüggés a tört kerámia és a többi összetevő mennyisége között (KREITER 2005, 132–138, 141–142, 148–149, 155– 158, 160–166, 168–170, 176–182, 187, 192–193). Interpretáció A tört kerámia használatának különböző módozatai gondolatébresztőek, és véleményem szerint nem magyarázhatók csupán az edények funkciójával. A funkcionalista irányzat adaptációs modelljei nem tudnak megfelelő magyarázatot adni arra, hogy egy-egy településen belül hasonló nyersanyagtípushoz miért adtak a fazekasok különböző mennyiségű tört kerámiát. További kérdéseket vet fel az is, hogy ez a tendencia miért van jelen a különböző kultúrákban, és miért nem jellemző csak egy településre vagy kultúrára. Ez a kérdés azért is fontos, mert a preindusztriális társadalmakban a kerámiatechnológiai tradíció átadása hosszú, akár tíz éves tanulási folyamat is lehet, amely gyermekkorban (5–6 éves korban) kezdődik (ARNOLD 1985, 206). Ebből kifolyólag a kerámiatechnológia a tanulás során annyira az egyén részévé válik, hogy motorikus lesz (ARNOLD 1985, 147, 206; WALLAERTPÊTRE 1999). A motorikus tudás olyan mélyen gyökerezik az egyének személyiségében, hogy az identitásuk részévé válik, és a technológiai tradíció konzervatív alapját képezi, amely nehezen változik meg (GOSSELAIN 2000, 192). Nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy a különböző kultúrák fazekasai másolták a máshonnan, kereskedelem útján hozzájuk érkezett edények soványítását, már csak azért sem, mert a tört kerámia nem látszik a készterméken csak az edények törésfelületén, hiszen simítás, fényezés vagy seprűzés elfedi azt. Tehát itt egy olyan technológiai döntésről van szó, amely nem látható, csak úgy terjedhetett, ha azok, akik tört kerámiát használtak soványítóanyagul megosztották azt más közösségek fazekasaival. Afrikában általános, hogy kulturális, kereskedelmi vagy házassági kapcsolatok révén személyek vagy családok költöznek egyik közösségből a másikba. Ha házassági, vagy kulturális kapcsolatok útján egy fazekas átköltözik egy másik közösségébe, akkor az új közösségben is folytathatja a kerámiakészítést (CULWICK 1935, 166; MACEACHERN 1992, 219).8 A vizsgálataim eredményei nagyfokú hasonlóságot mutatnak a különböző kultúrák közvetett vagy közvetlen módon arra kényszerítik az idegen közösségből érkező fazekast, hogy átvegye az új közösség kerámiatradícióját. 154 Ő S R É G É S Z E T I L E V E L E K 8–9 (2006–2007) között a kerámiatechnológiát illetően (KREITER 2005, 249–251) és különösen igaz ez a tört kerámia kis mennyiségben való használatára. Ez a jelenség következetesen megfigyelhető a vizsgált települések tárolóedényein, a tellek (Dunaföldvár-Kálvária, Százhalombatta-Földvár, Túrkeve-Terehalom, FüzesabonyÖregdomb) esetében pedig ez a jelenség kronológiai folytonosságot is mutat, hiszen a vizsgált tell-telepek minden rétegében megfigyelhető (KREITER 2005, 209). Véleményem szerint ilyen nagyfokú hasonlóság a kerámiatechnológiákban csak társadalmi kapcsolatok komplex hálózatán keresztül érthető meg. 8. kép. Hasonló összetételű tört kerámia (típus, méret és kerekítettség) az azt körülvevő nyersanyag mátrixához. Százhalombatta-Földvár, +N. A kép hosszabb oldala 3,4 mm Fig. 8. Grog with similar non-plastic inclusions (type, size and angularity) to the clay matrix. Százhalombatta-Földvár, XPL. Viewable area 3,4 mm 9. kép. Hasonló összetételű tört kerámia (típus, méret és kerekítettség) az azt körülvevő nyersanyag mátrixához. Üllő5., +N. A kép hosszabb oldala 6,8 mm Fig. 9. Grog with similar non-plastic inclusions (type, size and angularity) to the clay matrix. Üllő-5., XPL. Viewable area 6,8 mm 10. kép. Hasonló összetételű tört kerámia (típus, méret és kerekítettség) az azt körülvevő nyersanyag mátrixához. Ordacsehi-Kis-töltés, +N. A kép hosszabb oldala 6,8 mm Fig. 10. Grog with similar non-plastic inclusions (type, size and angularity) to the clay matrix. Ordacsehi-Kis-töltés, XPL. Viewable area 6,8 mm Mivel a funkcionalista megközelítés nem ad kielégítő választ a tört kerámia használatának különböző módozataira, a tört kerámia használatának kulturális okai felé fordítom a figyelmem. Az utóbbi évtizedek az anyagi kultúrát tárgyaló nemzetközi szakirodalma erőteljesen hangsúlyozza az anyagi kultúra aktív szerepét társadalmi kapcsolatok alakításában (SHANKS–TILLEY 1987, 79–117). Ebben a folyamatban azonban nemcsak a tárgyaknak van szerepük, hanem a technológiának is, amely a tárgyakat létrehozza (DOBRES–HOFFMAN 1994, 215– 216). A technológia nem létezik önmagában mint egy funkcionáló termékhez vezető egyetlen megoldás, hiszen ugyanazt az edényt (mind formáját és funkcióját tekintve) számos módon el lehet készíteni, de a sok rendelkezésre álló lehetőség közül a fazekasok azokat az eljárásokat választják, amelyeket a kulturális hagyományaik diktálnak (VAN DER LEEUW 1992; 1993). A soványítóanyagok funkcionális előnyeit tárgyaló szakirodalom mellett számos antropológiai példa van arra, hogy a technológiai döntések nem feltétlenül függnek össze az edények funkciójával. Például a mohavék és hopik (Amerikai Egyesült Államok délnyugati része) tört kerámiát használnak soványítóanyagként minden edénytípushoz, kivétel a főzőedény (PLOG 1980, 86–87). Célszerűbb lenne tört kerámiát használniuk a főzőedények soványítására, hiszen a tört kerámiának kicsi a hőtágulása, tehát a folyamatosan hőnek kitett edényben csökkenne a mikrorepedések kialakulásának esélye. Ehelyett homokkővel soványítják a főzőedényeket, amelynek nagyobb a hőtágulása a tört kerámiánál, így az edény előbb-utóbb elreped (PLOG 1980, 86– 87). Ez a példa felhívja a figyelmünket arra, hogy a soványítóanyagok használatának kulturális okai is lehetnek. Még egy példát szeretnék említeni, ami a tört kerámia használatának kulturális beágyazottságát szemlélteti. N. Barley arról számol be, hogy a Ő S R É G É S Z E T I L E V E L E K 8–9 (2006–2007) 155 dowayóknál a tört kerámiának fontos szerepe van a körülmetélési rítusokban (BARLEY 1984, 98). Ebben az esetben nem a tört kerámia mennyisége a fontos, hanem az, hogy a tört kerámia mint egy előző edény töredéke, tehát „ősi anyag” belekerüljön az újba. Ezek a példák arra hívják fel a figyelmünket, hogy a nyersanyagok és soványítóanyagok azon részei a technológiának, amelyeknek fontos szerepük lehet az adott tárgy társadalmi kategorizálásában, illetve használatában. Mind régészeti (CLEAL 1995, 191– 193; GIBSON 1995, 29; 2002, 35; PARKER PEARSON 1995, 98), mind pedig kulturális antropológiai (SILLAR 1997, 5–6; GOSSELAIN–LIVINGSTON SMITH 2005, 39) példák alátámasztják, hogy kulturális döntések miatt bizonyos nyersanyagok illetve soványítóanyagok olykor jobban preferáltak más nyersanyagoknál illetve soványítóanyagoknál. Véleményem szerint az egy-egy településen belül megfigyelhető technológiai változatosság a tört kerámiát illetően jobban megérthető, ha kulturális döntéseknek tekintjük, amelyek a fazekasok vagy fazekascsoportok hagyományainak részei egy-egy településen belül. Amikor azt mondom, hogy bizonyos technológiai döntések nem magyarázhatók meg csak a funkcionalizmussal, az nem jelenti azt, hogy elvetem a funkcionalizmust, hiszen ezeknek az edényeknek tárolóedényként be kellett tölteniük mindennapi funkciójukat, azaz nagy mennyiségű élelmiszert vagy folyadékot kellett tárolniuk biztonságosan különböző időszakokon keresztül. Ha a vizsgált tárolóedények formáját összevetjük antropológiai példákkal, ezen példák azt mutatják, hogy azok az edények, amelyeknek a súlypontja alacsonyan van, valamint a szájuk sokkal szűkebbek mint a hasuk, könnyebben és biztonságosabban lezárhatók, elsősorban hosszútávú tárolásra szolgálnak (HENRICKSON–MCDONALD 1983, 632–633). Ilyen edények például a településeken feltárt urnák. Azok az edények viszont, amelyeknek a szája közel olyan széles, mint a legnagyobb átmérője, inkább rövidtávú tárolásra szolgálnak, hiszen a viszonylag széles szájon keresztül az edény tartalma könnyen hozzáférhető (HENRICKSON–MCDONALD 1983, 632–633). Ilyenek például a hordó alakú edények. Tehát a vizsgált bronzkori edények elkészítésekor a fazekas figyelembe vette azt, hogy mit és mennyi ideig lehet tárolni az általa készített edényben. Megítélésem szerint akkor juthatunk közelebb a múlt társadalmainak jobb megértéséhez, ha nem választjuk szét a funkcionalizmust a kulturális hagyományokból fakadó tudatos választásoktól, hiszen a 11. kép. Hasonló összetételű tört kerámia (típus, méret és kerekítettség) az azt körülvevő nyersanyag mátrixához. Dunaföldvár-Kálvária, +N. A kép hosszabb oldala 6,8 mm Fig. 11. Grog with similar non-plastic inclusions (type, size and angularity) to the clay matrix. Dunaföldvár-Kálvária, XPL. Viewable area 6,8 mm 12. kép. Hasonló összetételű tört kerámia (típus, méret és kerekítettség) az azt körülvevő nyersanyag mátrixához. Ordacsehi-Bugaszeg, +N. A kép hosszabb oldala 6,8 mm Fig. 12. Grog with similar non-plastic inclusions (type, size and angularity) to the clay matrix. Ordacsehi-Bugaszeg, XPL. Viewable area 6,8 mm 13. kép. Hasonló összetételű tört kerámia (típus, méret és kerekítettség) az azt körülvevő nyersanyag mátrixához. Kaposvár-61/1., +N. A kép hosszabb oldala 6,8 mm Fig. 13. Grog with similar non-plastic inclusions (type, size and angularity) to the clay matrix. Kaposvár-61/1., XPL. Viewable area 6,8 mm 156 Ő S R É G É S Z E T I L E V E L E K 8–9 (2006–2007) cselekvők (fazekasok), a társadalom részét képezik, és termékeik hordozzák az adott közösség kulturális jegyeit. Ezek a jegyek azonban nemcsak a formára és díszítésre szorítkozhatnak, hanem a készítés módjára is, hiszen a cselekvők tudatosan hozzák meg a döntéseiket, és ezen döntések kulturálisan meghatározottak (DOBRES 2000, 127–128; SILLAR 2000, 57). Az egyének hite és cselekedetei a társadalmi valóság szerves részét képezik, hiszen a társadalom, és annak kulturális képe, identitása az egyének hitéből és cselekedeteiből épül fel (BARRETT 1994, 164–171). Az egyén cselekedeteit meghatározza az a társadalmi rendszer, amelyben él, bizonyos cselekedetei azonban megváltoztathatják a fennálló társadalmi rendet (SALISBURY 1962, 205; HODDER 1982, 73). Vagyis a társadalmi rend által a kultúra mind tárgya, mind pedig végeredménye az emberi cselekedetnek. Tehát a kerámiakészítés során hozott technológiai döntések nemcsak a készítők elképzeléseit tartalmazzák, hanem a társadalomét is, amelyben élnek. Ennek ismeretében a tárgyak készítésének módját nem választhatjuk el a közösség társadalmi és kulturális berendezkedésétől. Így a cselekvés szándékos manipulálása eszközzé válik a cselekvő kezében, amellyel befolyásolhatja társadalmi helyzetét (LONGACRE ET AL. 2000). Például, N. Barley arról számol be, hogy a dowayóknál a fazekasok társadalmi szerepe azért fontos, mert az általuk hozott technológiai döntések (különösen a tört kerámia használatát illetően) összefüggnek életciklus-rítusokkal (BARLEY 1984, 98). Afrikában nagyon gyakori jelenség, hogy a kerámiatechnológia kulturális jellegeket hordoz (pl. DAVID–STERNER– GAUTA 1988; STERNER 1989; MACEACHERN 1992; GOSSELAIN 1999). Ez az egyik oka annak, hogy a kerámiatechnológia a tradíció konzervatív ágát képviseli, hiszen ha a fazekasok megváltoztatnák a kerámiakészítés technikáját, akkor az új technológia nem töltené be kulturális szerepét (BARLEY 1994, 85–96). Vizsgálataim eredményei, valamint a fentebb említett példák megerősítik azon álláspontomat, hogy a soványítóanyagok használatának lehetnek kulturális okai, még akkor is, hogy ha a soványítóanyag mennyisége elegendő ahhoz, hogy pozitívan befolyásolja a kerámia tulajdonságait. Ezért a funkcionalizmust és a kulturális döntéseket a kerámiatechnológiában csak a kettő szimbiózisában érthetjük meg, és a kettő nem választható el egymástól. Számos tanulmány vizsgálta a funkcionalizmus és kulturális döntések közötti kapcsolatot. Ezen ku- tatások arra a megállapításra jutottak, hogy nem lehet különbséget tenni a funkcionális és kulturális döntések között, mert a kettő együttesen alkotja a kulturálisan elfogadott készterméket (SHANKS–TILLEY 1987, 92). Ha a kerámiatechnológián belül együtt vizsgáljuk a funkcionális és kulturális döntéseket, ez lehetőséget ad számunkra, hogy a technológiai döntések hátterében társadalmi kapcsolatok hálózatát fedezzük fel, mely kapcsolatok aktívan részt vesznek az anyagi kultúra alakításában. Továbbá a funkcionalizmus szintén kulturális konstrukció, hiszen azok a technológiai döntések, amelyek egy funkcionálisan „működő” edényt hoznak létre, lehet, hogy egy másik közösségben nem felelnek meg a kulturális elvárásoknak (MCLEOD 1984; MACEACHERN 1992). Jó példa erre a szudáni zaghawa és berti etnikumok kerámia tradíciói. A zaghawák köles pelyvájával és szamártrágyával soványítják a kerámiájukat, míg a bertik tehéntrágyát használnak soványítóanyagként (TOBERT 1984, 226–227). A tehéntrágya azonban kevésbé jó soványítóanyag, mint a szamártrágya, és nem lehet belőle olyan nagy tárolóedényt készíteni, mint a szamártrágyából, mert a tehéntrágya felhasználásával készített nagyméretű edény nem képes megtartani a súlyát és összeesik. Ennek következtében a bertik nem tudnak nagyméretű tárolóedényeket készíteni, ezért azokat a zaghawáktól kell megvásárolniuk (TOBERT 1984, 226– 227). Amiért fontos ez a példa, az az, hogy a bertik tudják, hogy a szamártrágya felhasználásával hogyan lehet nagyméretű, jó minőségű tárolóedényeket készíteni, de nem változtatják meg a készítéstechnikát, mert az nem illene bele a kulturális tradíciójukba. Ez a példa világosan mutatja a kulturális döntések fontosságát a kerámiatechnológiában, valamint az is kiderül, hogy a közösségek nem másolják le egy másik közösség kerámiatechnológiáját azért, hogy jobb minőségű edényt készítsenek. Számos vizsgálat rávilágított arra, hogy a technológiai tudás nem terjed kontrollálatlanul társadalmi határokon (törzs, nyelvcsalád, etnikum) keresztül, mert a technológia, mint már az előbb említettem, összefonódik kulturális eseményekkel, tehát kulturális jelentést hordoz. Ezért a technológia ismerői nem adják tovább a tudást kontrollálatlanul. R. J. Ibigbami jól érzékelteti a technológia társadalmi beágyazottságát a yorubáknál (Nigéria), ahol azok a személyek, akik nem tagjai a fazekas közösségnek, nem tanulhatnak meg kerámiát készíteni (IBIGBAMI 1984, 107). A fazekas közösségek bizonyos edénytípusok készítésére specializálódnak, és amely edény- Ő S R É G É S Z E T I L E V E L E K 8–9 (2006–2007) 157 típusokra nem specializálódnak, azokat nem készíthetik el. Ennek következtében a fazekasközösségek tradíciói fennmaradnak és a tudás átadása a közösségeken belül szigorúan meghatározott. A hasonlóságok a vizsgált bronzkori kultúrák között a kerámiatechnológia tekintetében úgy jöhetett létre, hogy ha a különböző közösségek, így a fazekasok is kapcsolatban álltak egymással. A bronzkori kultúrák közötti kapcsolatrendszerre számos bizonyíték van, hiszen a különböző kultúrák kerámiái megtalálhatók más kultúrák településein (KREITER 2005, 252–256). Vizsgálataim eredményei alapján kiderül, hogy a kultúrák között tipológiai alapon megfigyelt kapcsolatrendszert kiterjeszthetjük a kerámiatechnológiára is. A technológiai eljárások mellett a felhasznált nyersanyagoknak is fontos szerepük van, hiszen a nyersanyagok kapcsolatot mutatnak azzal a tájjal, ahol a közösségek élnek. A processzuális régészetben a kutatók a tájat ökológiai racionalitással vizsgálták (pl. MATSON 1966). Eszerint a fazekasok olyan nyersanyagokat használnak, amelyek a rendelkezésükre állnak és ezekből a nyersanyagokból a legjobban funkcionáló terméket készítik el. Ez a nézet a tájat alapvetően kulturálisan semlegesnek tartja, és minden cselekedetre úgy tekint, mint ami minimalizálja a befektetett munka mennyiségét. Ez a szemlélet mára nem tartható fenn és számos munka bizonyítja, hogy a kulturális döntéseknek is fontos szerepük van a nyersanyagok kiválasztásában (GOSSELAIN 1999). A vizsgált településeken — és különösen igaz ez a tell-településekre — a fazekasok kapcsolatot alakítottak ki a településüket körülvevő tájjal, ahonnan nyersanyagaikat szerezték be, így a táj mintegy kultúrájuk részévé vált (KREITER 2005, 236–239). Az anyagi kultúra reprodukciója magában foglalja a helyszín történetét, hiszen a tárgyak készítése kötődik egy bizonyos helyhez (nyersanyaglelőhely, település) és bizonyos embercsoportokhoz (készítő-felhasználó). Ezért, a bizonyos helyen való élés, valamit a cselekvések kulturális jelentőséggel ruházzák fel a tájat (CHAPMAN 1997a, 141; 1997b, 32–33). Emellett J. Chapman azt az álláspontot alakította ki, hogy különböző embercsoportok különböző módokon hozzák létre bizonyos helyekhez való tartozásukat (CHAPMAN 1997a, 141). Egy bizonyos helyhez való tartozás kifejezésének számos módja lehet. Ezek közül az egyik mód az, hogy a nyersanyagok, amelyeket a cselekvők használnak kötődnek ahhoz a helyhez, ahol élnek. Ezek a nyersanyagok azért fontosak, mert az előző 14. kép. Hasonló összetételű tört kerámia (típus, méret és kerekítettség) az azt körülvevő nyersanyag mátrixához. Túrkeve-Terehalom, +N. A kép hosszabb oldala 6,8 mm Fig. 14. Grog with similar non-plastic inclusions (type, size and angularity) to the clay matrix. Túrkeve-Terehalom, XPL. Viewable area 6,8 mm 15. kép. Tört kerámia tört kerámiában. Százhalombatta, 1N. A kép hosszabb oldala 3,4 mm Fig. 15. Gron in grog. Százhalombatta, PL. Viewable area 3,4 mm generációk is ezen a területen éltek, és az ősök földjéről származó nyersanyagból készülnek a tárgyak az adott jelenben. Ebben a folyamatban a múlt és jelen összekapcsolódik, a jelenben készült tárgy magába zárja a múlt egy részét. Ez a megközelítés különösen gondolatébresztő a tellek esetében, hiszen azok több száz éven keresztül fennálltak és az emberek emlékezetében élhetett a múlt és az ősök tisztelete (CHAPMAN 1997b, 37). A települések környezetében több nyersanyaglelőhely van, ám a fazekasok bizonyos lelőhelyeket előnyben részesítenek másokkal szemben, és ez a tudatos választás a tájat kulturális jelentőséggel ruházza fel (GOSSELAIN –L IVINGSTON S MITH 2005, 39). Mivel a közösségekben él a múlt és az ősök tisztelete, a cselekvés a tájat felruházza az idő érzésével (JONES 1999, 56). Ha a táj kulturális jelentést 158 Ő S R É G É S Z E T I L E V E L E K 8–9 (2006–2007) hordoz, az magában foglalja az idő gondolatát, hiszen a közösségek tisztelik az őseiket, számon tartják a generációk számát, a beavatási és életciklus-szertartások idejét, valamint az állatállománnyal és a mezőgazdasági munkákkal járó termelési körforgás is megköveteli az idő múlásának követését (EVANS-PRITCHARD 1940 [1969], 94–138). Az idő és a táj kulturális jelentősége úgy illik a vizsgálódásunkba, hogy fontos kapcsolatot mutatnak a tört kerámiával, hiszen a tört kerámia nem egyszerű nyersanyag, amely egy előzőleg eltört edény töredéke, hanem része egy olyan tárgynak, amely egy régebbi edényből származik, a múltat hordozza. Az időszemlélet vizsgálata azért fontos, mert az időkoncepció anyagi formát is ölthet, cselekvésekben, tárgyakban is kifejeződhet, így az idő számtalan módon megnyilvánulhat, de az, hogy mely közösség hogyan tekint illetve viszonyul az idő múlásához, vagyis az idő társadalmi kifejeződése kulturálisan meghatározott (pl. GOSDEN 1994; GELL 1996; LUCAS 2005). Az időszemlélet vizsgálatával bepillantást nyerhetünk kora és középső bronzkori közösségek szemléletébe és megfigyelhetjük a közöttük lévő különbségeket és hasonlóságokat a kerámiatechnológiáik és az azokhoz kapcsolódó kulturális kép tekintetében. Ebben a dolgozatban nem konkrétan az idővel és annak mérésével foglalkozom, hanem azzal, hogy az idő mint társadalmi konstrukció hogyan nyilvánul meg az anyagi kultúrában, és hogy hogyan vizsgálható régészeti leletanyagban. Az idő koncepcióját elsőként Émile Durkheim (DURKHEIM 1912 [2001], 11–12) vizsgálta, aki felvetette azt, hogy az emberek időkoncepciója társadalmi eredetű. Véleményét többek között arra alapozta, hogy az időt úgy képzeljük el, hogy figyelembe vesszük annak különböző pillanatait, tehát kis részekre, periódusokra bontjuk. E. Durkheim szerint ezek a viszonyítási pontok társadalmilag meghatározottak, és függnek a különböző szertartások periodikus ismétlődésétől. A naptár például kifejezi egy közösség számára, hogy mit mikor kell csinálni. Ezzel mintegy szabályszerűséget vezet be a társadalomba, amit társadalmi időnek nevez, tehát az adott időkoncepció mindenkire vonatkozik aki abban a társadalomban él. Ezekhez az időpontokhoz kötött szabályok hozzájárulnak a társadalom életéhez. Edward Evan Evans-Pritchard (EVANS-PRITCHARD 1940 [1969], 94) továbbvitte E. Durkheim elméletét és a nuerek (Szudán) között végzett antropológiai kutatások alapján két részre választotta szét az idő koncepcióját: ökológiai időre, amely a környezet megfigyelésén alapult és mindig érvényben volt, valamint társadalmi időre, amely a vallási és a politikai életben kapott szerepet, és nem volt mindig érvényben. A kettős idő-észlelésnek a kifejeződése ebben az esetben is társadalmilag meghatározott. Robert H. Barnes az indonéziai kedangok vizsgálata során rámutatott arra, hogy az időről olyan kollektív képzeteik vannak, amelyek ismétlődő eseményekből állnak, rendszeresen bekövetkeznek, ezért ezek köré az események köré társadalmi tevékenységeiket megszervezhetik, de az idő maga nem ismétlődik (BARNES 1974, 125–142). A kedangok társadalmi időrendje számos esemény időrendbe sorolásából áll (évszakok, mezőgazdasági tevékenységek, rituálék). Ezek az események jelennek meg időről időre a megismételhetetlen időben. Ezek a példák azt hangsúlyozzák, hogy az idő kifejeződése társadalmi konstrukció, amely kulturálisan beágyazott, így különböző kultúrákban különbözőképpen nyilvánul meg. Az idő tulajdonságai abból adódnak, hogy képzeteink vannak a világról, amely előrehalad. A különböző kultúrák eltérő időkoncepciókkal rendelkeznek, és ebben az értelemben egy általuk felépített sajátos időkoncepcióval rendelkező világban élnek (GELL 2000, 19). Általános nézet, hogy a preindusztriális társadalmakat ciklikus időkoncepció jellemzi, amikor az idő közvetlen tapasztalatát a természet örök körforgása, a napszakok, az évszakok, az életfenntartást biztosító tevékenységformák rendszeres visszatérése jelenti (FEJŐS 2000, 9–10). A. Gell szerint a ciklikus időkoncepció nem azt jelenti, hogy az idő örök körforgásban van, és a megtörtént események újra megtörténnek, hanem arról, hogy vannak olyan események, amelyek évről évre bizonyos időpontban ismétlődnek, de nem zárják ki az időbeli előrehaladást (GELL 1996, 33–36). A tárgyak részei a társadalomnak, jelentésük használatukból fakad. A tárgyakat a társadalom ennél fogva olyan minőséggel ruházza fel, amely túlmutat a tárgyak fizikai anyagiságán. Így az időbeliség jellemzi, és jelentéssel ruházza fel a tárgyakat (GOSDEN–MARSHALL 1999). A tárgyak részei az emberi tevékenységnek, használatuk kontextusa változatos, ezért biográfiájuk, élettörténetük is változatos. Az idő így jellemezheti a tárgyakat, illetve a tárgyak információt adhatnak az időről. Az idő „lerakódik” a tárgyakon. Jól ismert példa a tárgyak és az idő kapcsolatáról a Kula, amely 18 sziget lakosságát magába foglaló ceremoniális cserekereskedelem Melanéziában. A Ő S R É G É S Z E T I L E V E L E K 8–9 (2006–2007) 159 kereskedelem elsősorban többféle tengeri kagylóból készült nyakláncra és karláncra összpontosul. A kereskedelem célja, hogy a résztvevők társadalmi helyzetét növelje, tehát presztízs tárgyak kereskedelméről van szó (MALINOWSKI 1922 [1999], 91– 94; LEACH 1983). A kagylók értéke attól függ, hogy mennyit utaztak, milyen régóta vannak a cserekereskedelem körforgásában, tehát mennyi biográfiát halmoztak fel. Ez onnan ismerhető fel, hogy a kagylón vörös barázdák alakulnak ki azáltal, hogy miután a kagyló sok kézen átmegy, a tapogatás során a felső szövete lekopik (ROWLANDS 1993, 149). A kagylón lévő kopásnyomok jelzik, hogy a kagyló régi és sok „élettörténetet” halmozott fel, ezért értékes. A tárgyak biográfiája — mivel a tárgyak a társadalom részei — társadalmi jellegekkel van felruházva, szorosan kapcsolódik emberek illetve egyegy közösség életéhez (KOPYTOFF 1986). Ezért a tárgyak biográfiája szorosan összefügg emberi cselekvésekkel, hiszen a tárgyak élettörténete a használatukból, társadalomban betöltött szerepükből származik. A tárgyak szerepének megértésében nem szemlélhetjük őket passzívan, mert emberi kapcsolatok, társadalmi határok, nemek közötti kapcsolatrendszerek materializálódnak az anyagi kultúrán keresztül, és az emberek a tárgyakon keresztül élik meg és változtatják a társadalmi szerepeiket (MILLER 1985, 184–196; APPADURAI 1986). A tárgyak anyagisága kiterjed a múltra és a jövőre, amely folyamat túlmutat az évszakok ciklusán vagy akár az egyes személy életén is (ADAM 2002, 518). Mivel a tárgyaknak van biográfiájuk, múltképpel rendelkeznek, hiszen formájuk, díszítésük, technológiájuk (valamelyik vagy mindegyik) legalább részben kapcsolódik a múlthoz, mert a múltban is készültek hasonló tárgyak. A tárgyak biográfiájában fontos szerepet játszik a kulturális emlékezet. A kapcsolatrendszer a tárgyak biográfiája és a kulturális emlékezet között azért fontos, mert a kulturális emlékezet társadalmi konstrukció, amely túlmutat az egyéni emlékezeten (COLE–GAY 1972; MIDDLETON– EDWARDS 1990; WHITEHOUSE 1992; 1996). Vagyis az emberek tudatosan döntik el, hogy milyen cselekvések (technológiák, rítusok, tárgyak, stb.) maradnak részei, illetve foglaltatnak bele vagy kerülnek ki a kulturális tradícióból. Mivel a kulturális emlékezet társadalmi konstrukció, akkor azok a 9 Itt a kerámiakészítés műveleti sorrendjén belül következetesen ismétlődő technológiai döntésekre gondolok. tradíciók, amelyek fennmaradtak és régészetileg is konzekvensen vizsgálhatók,9 fontosak voltak a vizsgált közösségek számára. Ha fontosak voltak, akkor azt kell feltételeznünk, hogy jelentést is hordoztak. A tárgyak készítése és használata ezért nem vonatkoztatható el az adott közösség társadalmi szerveződésétől. Az általam vizsgált kerámiatechnológiákban konzekvesen előfordul a tört kerámia, méghozzá elsősorban szórványos (1–2 %) és kevés (3–7 %) mennyiségben. Mivel ez a jelenség nem magyarázható meg funkcionális okokkal, azt kell feltételeznünk, hogy ez a cselekedet fontos volt és jelentést hordozott a cselekvők számára. E jelenség alól csak a halomsíros kultúra leletanyaga képez kivételt, ahol bár megfigyelhető kis mennyiségű tört kerámia használata, ez a legkevésbé használt technológiai megoldás. Az adott település és az azt körülvevő táj kulturális jelentéséhez az is hozzájárul, hogy a cselekvők az általuk jelentéssel felruházott tájból szerzik be a nyersanyagaikat. Ebben a tekintetben a tört kerámia egy olyan, előző edény töredéke, amely az ősök „földjéből” készült. Nagyon érdekes jellemzője a vizsgált tört kerámiáknak, hogy vékonycsiszolatban a tört kerámia nagyon hasonló összetevőkből áll, mind az ásványok típusát, mennyiségét, méretét és kerekítettségét tekintve, mint az őket körülvevő nyersanyag mátrixa alapján (8–14. képek).10 Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy az előző kerámia — ami eltört és aztán a fazekas felhasználta soványítóanyagként — hasonlóan készült, mint az a kerámia amibe belekerült. Mivel a régi és az új kerámia nagyon hasonló recept alapján készülhetett, azt a következtetést lehet levonni, hogy a fazekas az általa készített edényeket használta fel újra, és nem a más fazekasok által készített edényeket. Ez a jelenség minden vizsgált településen megfigyelhető, még a halomsíros kultúrában is, ahol a kerámiáknak csak kis része tartalmaz tört kerámiát. Az a jelenség, hogy a fazekasok csak a saját edényeiket használják fel soványításra, antropológiai példákban is megfigyelhető (SILLAR 1997, 12). Ez a cselekvés azért fontos számunkra, mert kitűnő bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a fazekasok a kerámiakészítés receptjét nagyon hűen reprodukálták, ami világosan megmutatja a technológiai tradíció fenntartásának fontosságát. Néhány esetben azt is meg lehet figyelni, hogy a kerámiában 10 Hasonló jelenség figyelhető meg középső és késő bronzkori, valamint vaskori kerámiákban is (GHERDÁN 1999, 45: Németbánya, 47: Nagydém, 48: Lovászpatona, 54: Gór, 55: Sé). 160 Ő S R É G É S Z E T I L E V E L E K 8–9 (2006–2007) lévő tört kerámia feltételezhetően további tört kerámiát tartalmaz, vagyis három generációs kerámiát figyelhetünk meg (15. kép).11 A tört kerámiában lévő tört kerámia is hasonló összetétellel jellemezhető, mint amibe belerakták. Felmerül a lehetőség, hogy az a tört kerámia, ami belekerült az új kerámiába nem „ősi”, hanem például az előző napi kiégetés egyik selejtje, amit a fazekas összetört és újra felhasznált. Ez arra a jelenségre is magyarázatot adhatna, hogy ezek az edények egy „keverésből” származnak, és a tört kerámia összetétele azért olyan hasonló az új kerámiához amelybe belerakták. Ez a racionális megközelítés azonban számos tévutat rejt magában. Ennek a problémának a megértéséhez nem hagyhatjuk figyelmen kívül az anyagi kultúra aktív szerepét a társadalomban, valamint figyelembe kell vennünk a technológiai tradíció kapcsolatát a kulturális tradícióval (VAN DER LEEUW–PAPOUSEK 1992; SILLAR 1997; GOSSELAIN 1999; 2000), és a preindusztriális társadalmak koncepcióját az időről (GELL 1996, 314–328). Ezen kívül a vizsgált településekről származó mintákból összesen 141 darab vékonycsiszolat készült, ezek mind tört kerámia soványítást tartalmaznak és legnagyobb részükben a tört kerámia hasonlít az őket körülvevő mátrixra. Mivel a vizsgált településekről származó mintákról készült vékonycsiszolatok legnagyobb részében meg lehet figyelni olyan tört kerámiát, amely hasonlít az azt körülvevő mátrixra, nem tartom valószínűnek hogy ezek mindegyike az előző napi „keverésből” származna. E. T. Pritchard az indiánok időkoncepcióját vizsgálva azt figyelte meg, hogy a micmac nyelvben nincs szó az időre (PRITCHARD 2001, 11–21). Ha megkérdezzük tőlük, hogy valami mikor történt, nem számszerű választ kapunk, ahogy mi, a Gergely-naptár használói várnánk, hanem képekkel és metaforákkal válaszolnának, abszolút idő nincs. Az idő nincs kifejezve események nélkül. A napokat sem jelölik. „A micmacoknak nincs vasárnapjuk. Ha ma tartod a ceremóniát, akkor ma lesz vasárnap neked és a közösség többi tagjának is” (PRITCHARD 2001, 13). Ha valamit csinálnak, az addig tart, amíg el nem készül, és ha egyszer kész van, az megtörtént, nem számít hogy mikor történt, vagy hogy mennyi ideig tartott (PRITCHARD 2001, 17–18). Itt tehát a tőlünk eltérő időszemléletről kapunk képet, amikor is a dolgok vagy a cselekvés fontosabb, mint 11 Hasonló jelenség figyelhető meg késő bronzkori, kora vaskori kerámiában Velem-Szentviden (G HERDÁN 1999, 1. fo- az, hogy mikor történt. Sokkal közelebb áll az itt tárgyaltakhoz a kapsikik (Kamerun) esete, mivel a tört kerámia társadalmi beágyazottságára hívja fel a figyelmet. A kapsikiknál minden fiú kap egy kerámia edényt, amikor elérte a felnőtt kort. Az edény fel van vértezve az ősök erejével. Ha azonban az edény valamilyen okból eltörik, a darabokat vissza kell vinni a kovácsnak, aki megőrli a töredékeket, majd pedig belekerülnek az új edénybe, amit a fiú ismét megkap (BARLEY 1994, 157, note 51). Ebben a példában látjuk a tradíció körforgását, amely során a korábbi edény belekerül az új edénybe. Ez a példa az időkoncepcióról is képet ad, hiszen az edények, amelyeket a fiúk kapnak, a számukra készül, tehát nem régi. Ami fontos, az az, hogy hisznek abban, hogy az edények az ősök erejével vannak felruházva. Tehát nem az a fontos, hogy az edény mikor készült, hanem az, hogy milyen jelentést tulajdonítanak neki. Afrikában széles körben elterjedt a kerámiák szimbolikus jelentéssel való felruházása, legyen szó ceremóniákon használt edényekről vagy pedig a mindennapi életben használt kerámiákról, sőt, a kettő nem is különíthető el egymástól (DAVID– STERNER–GAVUA 1988; STERNER 1989; 1992; MACEACHERN 1998). Véleményem szerint a vizsgált kerámiák esetében a tört kerámia hordozhat kulturális jelentést attól függetlenül, hogy a kerámia — amiből tört kerámia soványítás lett — mikor készült és milyen mennyiségben került az új kerámiába. Számos munka rávilágított arra, hogy az anyagi kultúra tárgyainak készítéséhez felhasznált nyersanyagoknak fontos szerepe lehet társadalmi kapcsolatok formálásában (TAÇON 1991; JONES 2002, 86–89; BOIVIN 2004). A tört kerámiát úgy is tekinthetjük, mint közvetítő médiumot a múlt és a jelen összekapcsolásában. Ebben a gyakorlatban a materiális és a kulturális aspektus megerősíti egymást egy olyan folyamatban, amely összeköti a múltat a jelennel. Egy példával szeretném ezt alátámasztani. Fulani/gurma fazekasok Yacoutában (Burkina Faso), nama/somono fazekasok Diában (Mali) és songhay valamint zarma fazekasok Nigerben úgy nyilvánítják ki a tiszteletüket az ősök iránt, hogy a településeik közelében lévő régészeti lelőhelyekről gyűjtenek kerámiát, amit aztán megőrölnek, és soványítóanyagként használnak fel. Így az új edények és az ősök edényei között kapcsolat jön létre. A fazekasok ezzel garantálják a tradíció fenntartását (GOSSELAIN– tó); továbbá a bronzkori Deverel-Rimbury kerámiában (Anglia) (A LLEN 1991, 5). Ő S R É G É S Z E T I L E V E L E K 8–9 (2006–2007) 161 LIVINGSTON SMITH 2005, 41). Ez a példa azt mutatja, hogy a kerámiakészítéshez felhasznált anyagok tulajdonságainak fontos szerepe van abban, hogy hogyan épülnek be a társadalmi életbe, és tulajdonságaik meghatározzák, hogy hogyan épülnek be a szimbolikus rendszerekbe. Már említettem, hogy az időről való gondolkodást a társadalmi cselekvés folyamatához kell kötni, így az időt úgy vizsgáljuk mint társadalmilag beágyazott koncepciót, amely kifejezhet cselekvéstípusokat és kapcsolatrendszereket. A tört kerámia használata úgy is tekinthető, mint amely a társadalmi élet időkoncepciójáról ad képet. A tört kerámia felhasználása egy új edény készítéséhez egy teljes életciklust jelöl (kerámia → nyersanyag → új kerámia), amely közvetíti a tradíció fenntartását és körforgását. A tört kerámia nemcsak olyan termék része, amely a múltban készült, hanem materialitásánál fogva kapcsolatot is teremt a múlttal. Mivel az időkoncepciót a kultúra részének tekintjük, az emberi cselekvések megnyilvánulása ennek reprezentálásában társadalmilag beágyazott. Más szóval, az időkoncepció az egyéni cselekvésen keresztül nyilvánul meg és így tölti be kulturális szerepét. A tárgyakat ezért úgy is tekinthetjük, mint a társadalmi folytonosság hordozóit. Mivel az időkoncepció materializálódik a tört kerámián keresztül az idő nem tisztán mennyiségi fogalom, hanem minőségi is, mert a cselekvés (tört kerámia használat) nem mennyiségi kategóriát teremt, hanem minőségi értelemben viszonyul az időhöz, ciklikusságot hozva létre azáltal, hogy összeköti a múltat a jelennel. Így a vizsgált közösségek kerámiatechnológiáján keresztül körforgás figyelhető meg a technológiai tradíciók fenntartásában, valamint ciklikusság a közösségek időkoncepciójában. Összefoglalás Ez a dolgozat azt taglalja, hogy a kerámiakészítés több, mint egy edény elkészítéséhez szükséges technológiai megoldás. Természettudományos vizsgálatokon keresztül bemutattam, hogy a kerámiatechnológia kulturális jellegeket hordoz, és a vizsgált mintákban lévő tört kerámia használata nem fel- tétlenül függ össze funkcionális okokkal. Rávilágítottam arra, hogy a bronzkori kerámiatechnológiák információt hordoznak az adott társadalmakról és a közöttük lévő kapcsolatrendszerekről, valamint felhívtam a figyelmet a kerámiatechnológia aktív szerepére a társadalmi kapcsolatok formálásában. A tört kerámia használata kapcsolatot mutat a tradíció körforgásával és fenntartásával, valamint a vizsgált közösségek időfelfogásával, amely feltételezhetően ciklikus időkoncepció lehetett. A vizsgálatok eredményei arra is engednek következtetni, hogy a (térben és időben) különböző kultúrákban élő fazekasok hasonló kulturális koncepcióval rendelkeztek a kerámiakészítésről (KREITER 2005, 249–250) és ezen belül a tört kerámia használatáról. Ez alól csak a halomsíros kultúra kerámiatechnológiája képez kivételt, ahol csak esetenként figyelhető meg a tört kerámia használata, de ezen esetekben hasonló módon történt a többi kora és középső bronzkori településeken megfigyeltekhez.12 Az alapvető különbség a halomsíros kultúra és a többi vizsgált kora és középső bronzkori kultúra kerámiatechnológiái között az, hogy míg a tört kerámia használata (elsősorban kis mennyiségben) a leggyakrabban előforduló soványítási megoldás a kora és középső bronzkori kultúráknál, a halomsíros kultúránál ez a legritkábban használt módszer. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a halomsíros kultúra vizsgált településén a tört kerámia és annak kulturális jelentése különbözik a többi vizsgált bronzkori közösségben tapasztaltaktól. Vizsgálataim eredményei előzetes eredményként értékelhetők, a hasonlóságok elemzéséhez és értelmezéséhez további vizsgálatok szükségesek. Mindazonáltal kutatásaim eredményei arra engednek következtetni, hogy a kultúrák között komplex kapcsolatrendszer állt fenn. A dolgozat felhívja a figyelmet arra, hogy a kerámiatechnológiai vizsgálatokon keresztül információt kaphatunk közösségek kulturális koncepcióiról, és a kultúrák között fennálló komplex kapcsolatrendszerekről, ami hozzájárul a technológiai vizsgálatokban rejlő lehetőségek jobb megértéséhez a kulturális tradíciók és társadalmi kapcsolatok vizsgálatában. Kreiter Attila 12 Szintén előfordul kis mennyiségű tört kerámia, valamint vékonycsiszolatban a tört kerámia összetétele itt is hasonló az azt körülvevő mátrixal. Tehát a fazekasok itt is a saját edényeiket használták fel újra. Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat 1036 Budapest, Dugovics Titusz tér 13–17. kreiterhu@yahoo.com 162 Ő S R É G É S Z E T I L E V E L E K 8–9 (2006–2007) Irodalom: ADAM, B. 2002: Perception of time. In: Ingold, T. (ed.): Companion encyclopedia of anthropology. London: Routledge 2002, 503–526. ALLEN, C. S. M. 1991: Thin sections of Bronze Age pottery from the East Midlands of England. In: Middleton, A.–Freestone, I. (eds): Recent developments in ceramic petrology. British Museum Occasional Paper 81, London 1991, 1–15. APPADURAI, A. 1986: Introduction: commodities and the politics of value. In: Appadurai, A. (ed.): The social life of things: commodities in cultural perspectives. Cambridge: Cambridge University Press 1986, 3–63. ARNOLD, D. E. 1985: Ceramic theory and cultural process. Cambridge: Cambridge University Press. BARLEY, N. 1984: ’Placing the West African potter’. In: Picton, J. (ed.): Earthenware in Asia and Africa. London: Percival David Foundation 1984, 93–105. BARLEY, N. 1994: Smashing pots: feats of clay from Africa. London: British Museum Press. BARNES, R. H. 1974: Kédang. A study of collective thought of an eastern Indonesian people. Oxford: Clarendon Press. BARRETT, J. C. 1994: Fragments from antiquity: an archaeology of social life in Britain, 2900-1200 BC. Oxford: Blackwell. BOIVIN, N. 2004: Mind over matter? Collapsing the mind-matter dichotomy in material culture studies. In: DeMarrais, E.–Gosden, C.–Renfrew, C. (eds): Rethinking materiality: the engagement of mind with the material world. Cambridge: McDonald Institute for Archaeological Research 2004, 63–71. BÓNA I.–NOVÁKI Gy. 1982: Alpár bronzkori és Árpád-kori vára – Alpár. Eine bronzezeitliche und mittelalterliche Burg. Cumania 7 (1982) 17–118. BRAUN, D. 1983: Pots as tools. In: Moore, J. A.–Keene, A. S. (eds): Archaeological hammers and theories. New York: Academic Press 1983, 107–134. BRONITSKY, G.–HAMER, R. 1986: Experiments in ceramic technology: the effects of various tempering materials on impact and thermal shock resistance. AmAnt 51 (1986) 89–101. CASE, H. 1995: Beakers: loosening the stereotype. In: Kinnes, I.–Varndell, G. (eds): ’Unbaked urns of rudely shape’. Essays on British and Irish pottery for Ian Longworth. Oxford: Oxbow 1995, 55–67. CHAPMAN, J. 1997a: The origins of tells in Eastern Hungary. In: Topping, P. (ed.): Neolithic landscapes. Neolithic Studies Group Seminar Papers 2. Oxbow Monograph 86. Oxford: Oxbow 1997, 139–164. CHAPMAN, J. 1997b: Places as timemarks - the social construction of prehistoric landscapes in Eastern Hungary. In: Nash, G. (ed.): Semiotics of landscape: archaeology of mind. BAR-IS 661, Oxford 1997, 31–45. CLEAL, R. M. J. 1995: Pottery fabrics in Wessex in the fourth to second millenia BC. In: Kinnes, I.–Varndell, G. (eds): ’Unbaked urns of rudely shape’. Essays on British and Irish pottery for Ian Longworth. Oxford: Oxbow 1995, 185–194. COLE, M.–GAY, J. 1972: Culture and memory. AmAnthr 74 (1972) 1066–1084. CULWICK, G. M. 1935: Pottery among the Wabena of Ulanga, Tanganyika territory. Man 35 (1935) 165–169. DAVID, N.– STERNER, J.–GAVUA, K. 1988: Why pots are decorated? CA 29 (1988) 365–389. DEBOER, W.–LATHRAP, D. 1979: The making and breaking of Shipibo-Conibo ceramics. In: Kramer, C. (ed.): Ethnoarchaeology: implications of ethnography for archaeology. New York: Academic Press 1979, 102–138. DEL RÍO, A. P.– SANJUAN, L. G.– PEREZ, V. H.–ARNEDO, M. J. H. 2005: Bronze Age ceramics in Southwest Spain: an exploratory archaeometric study of technology and function. Geoarchaeology - an International Journal 20 (2005) 263– 284. DOBRES, M. A. 2000: Technology and social agency. Oxford: Blackwell. DOBRES, M. A.–HOFFMAN, C. R. 1994: Social Agency and the Dynamics of Prehistoric Technology. Journal of Archaeological Method and Theory 1 (1994) 211–258. DURKHEIM, E. 1912 [2001]: The elementary forms of religious life. Oxford: Oxford University Press. EVANS-PRITCHARD, E. E. 1940 [1969]: The Nuer: a description of the modes of livelihood and political institutions of a Nilotic people. Oxford: Oxford University Press. FEJŐS Z. 2000: Az idő – képzetek, rítusok, tárgyak. In: Fejős, Z. (Szerk.): A megfoghatatlan idő. Tabula Könyvek 2, Budapest: Néprajzi Múzeum 2000, 7–22. FITZPATRICK, S. M.– DICKINSON, W. R.–CLARK, G. 2003: Ceramic petrography and cultural interaction in Palau, Micronesia. JAS 30 (2003) 175–1184. FRANK, B. E. 1998: Mande potters and leather workers. Art and heritage in West Africa. Washington DC: Smithsonian Institution Press. GELL, A. 1996: The anthropology of time. Oxford: Berg. GELL, A. 2000: Idő és szociálantropológia. In: Fejős, Z. (szerk.): Idő és antropológia. Budapest: Osiris Kiadó 2000, 13–34. GHERDÁN K. 1999: Északnyugat-magyarországi bronzkori és vaskori kerámiák archeometriai vizsgálata. Szakdolgozat (Kőzettan–Geokémiai Tanszék, ELTE). Kézirat. Budapest. Ő S R É G É S Z E T I L E V E L E K 8–9 (2006–2007) 163 GIBSON, A. 1995: First impressions: a review of Peterborough Ware in Wales. In: Kinnes, I.–Varndell, G. (eds): ’Unbaked urns of rudely shape’. Essays on British and Irish pottery for Ian Longworth. Oxford: Oxbow 1995, 23–39. GIBSON, A. 2002: Aspects of manufacture and ceramic technology. In: Woodward, A.–Hill, J. D. (eds): Prehistoric Britain. The ceramic basis. Oxford: Oxbow 2002, 34–37. GOSDEN, C. 1994: Social being and time. Oxford: Blackwell. GOSDEN, C.–MARSHALL, Y. 1999. The cultural biography of objects. WA 21 (1999) 169–178. GOSSELAIN, O. P. 1999: In pots we trust: the processing of clay and symbols in Sub-Saharan Africa. Journal of Material Culture 4 (1999) 205–230. GOSSELAIN, O. P. 2000: Materializing identities: an African perspective. Journal of Archaeological Method and Theory 7 (2000) 187–217. GOSSELAIN, O. P.–LIVINGSTON SMITH, A. 2005: The source: clay selection and processing practices in Sub-Saharan Africa. In: Livingston Smith, A.–Bosquet, D.–Martineau, R. (eds): Pottery manufacturing processes: reconstitution and interpretation. Acts of the XIVth UISPP Congress, University of Liége, Belgium, 2-8 September 2001. BAR-IS 1349, Oxford 2005, 33–47. HALLY, D. J. 1983: Use alteration of pottery vessel surfaces: an important source of evidence for the identification of vessel function. North American Archaeologist 4 (1983) 3–26. H ALLY, D. J. 1986. The identification of vessel function: a case study from Northwest Georgia. AmAnt 51 (1986) 267– 295. HAMILTON, S. 2002: Between ritual and rutine: interpreting British prehistoric pottery production and distribution. In: Woodward, A.–Hill, J. D. (eds): Prehistoric Britain. The ceramic basis. Oxford: Oxbow 2002, 38–53. HENRICKSON, E.–MCDONALD, M. 1983: Ceramic form and function: an ethnographic search and an archaeological application. AmAnthr 85 (1983) 630–643. HODDER, I. 1982: Symbols in action. Ethnoarchaeological studies of material culture. Cambridge: Cambridge University Press. IBIGBAMI, R. I. 1984: Some socio-economic aspects of pottery among the Yoruba peoples of Nigeria. In: Picton, J. (ed.): Earthenware in Asia and Africa. London: Percival David Foundation 1984, 106–117. JONES, A. 1999: The world on a plate: ceramics, food technology and cosmology in Neolithic Orkney. WA 31 (1999) 55–77. JONES, A. 2002: Archaeological theory and scientific practice. Cambridge: Cambridge University Press. KILIKOGLOU, V.–VEKINIS, G. 2002: Failure prediction and function determination of archaeological pottery by finite element analysis. JAS 29 (2002) 1317–1325. KOPYTOFF, I. 1986: ’The cultural biography of things: commoditization as process’. In: Appadurai, A. (ed.): The social life of things. Commodities in cultural perspective. Cambridge: Cambridge University Press 1986, 64–91. KOVÁCS T. 1974: Bronzkori urnatemető Törtelen – Bronze Age urn cemetery at Törtel. FolArch 25 (1974) 33–47. KREITER, A. 2005: Technological choices and material meanings: analyses of Early and Middle Bronze Age ceramics from Hungary. University of Southampton, Department of Archaeology. Unpublished Phd thesis. KREITER A. IN PRESS: Bronzkori kerámia technológiai vizsgálata Százhalombatta-Földvárról – Examination of Bronze Age Ceramic Technology from Százhalombatta-Földvár. In: Μ ΜΟΣ Őskoros Kutatók IV. Összejövetele, Debrecen: Déri Múzeum. LEACH, E. 1983: The Kula: an alternative view. In: Leach, J. W.–Leach, E. (eds): The Kula. New perspectives on Massim exchange. Cambridge: Cambridge University Press 1983, 529–538. LEMONNIER, P. 1990: Topsy turvy techniques. Remarks on the social representation of techniques. Archaeological Review from Cambridge 9 (1990) 27–37. LESURE, R. G. 1998: Vessel form and function in an early formative ceramic assemblage from coastal Mexico. JFA 25 (1998) 19–36. LONGACRE, W. A. 1991: Sources of ceramic variability among the Kalinga of Northern Luzon. In: Longacre, W. A. (ed.): Ceramic ethnoarchaeology. Tucson: University of Arizona Press 1991, 95–111. LONGACRE, W. A.– XIA, J. F.–YANG, T. 2000: I want to buy a black pot (Philippine Techniques). Journal of Archaeological Method and Theory 7 (2000) 273–293. LUCAS, G. 2005: The archaeology of time. London: Routledge. MACEACHERN, S. 1992: Ethnicity and stylistic variation around Mayo Plata, Northern Cameroon. In: Sterner, J.–David, N. (eds): An African commitment. Papers in honour of Peter Lewis Shinnie. Calgary: University of Calgary Press 1992, 211–230. MACEACHERN N, S. 1998: Scale, style, and cultural variation: technological traditions in the Northern Mandara Mountains. In: Stark, M.: The archaeology of social boundaries. Washington: Smithsonian Institution Press 1998, 107–131. 164 Ő S R É G É S Z E T I L E V E L E K 8–9 (2006–2007) MALINOWSKI, B. 1999 [1922]: Argonauts of the Western Pacific: an account of native enterprise and adventure in the archipelagoes of Melanesian New Guinea. London: Routledge. MATSON, F. R. 1966: Ceramic ecology: an approach to the study of the early cultures of the Near East. In: Matson, F. R. (ed.): Ceramics and man. London: Methuen & Co Ltd. 1966, 202–217. MCLEOD, M. D. 1984: Akan terracotta. In: Picton, J. (ed.): Earthenware in Asia and Africa. London: Percival David Foundation 1984, 365–381. MIDDLETON, D.–EDWARDS, D. 1990: Introduction. In: Middleton, D.–Edwards, D. (eds): Collective remembering. London: Sage 1990, 1–22. MILLER, D. 1985: Artefacts as categories. Cambridge: Cambridge University Press. NEUPERT, M. A. 1994: Strength testing archaeological ceramics: a new perspective. AmAnt 59 (1994) 709–723. PARKER PEARSON, M. 1995: Southwestern Bronze Age pottery. In: Kinnes, I.–Varndell, G. (eds): ’Unbaked urns of rudely shape’. Essays on British and Irish pottery for Ian Longworth. Oxford: Oxbow 1995, 89–100. PATAY P.– PATAY Á. 1965: A nagyrévi kultúra leletei Diósdon – Funde der Nagyrév-Kultur in Diósd. ArchÉrt 92 (1965) 163–167. PCRG 1997: The study of later prehistoric pottery: general policies and guidelines for analysis and publication. Prehistoric Ceramic Research Group: Occasional Papers Nos 1 and 2. PIERCE, C. 2005: Reverse engineering the ceramic cooking pot: cost and performance properties of plain and textured vessels. Journal of Archaeological Method and Theory 12 (2005) 117–157. PLOG, S. 1980: Stylistic variation in prehistoric ceramics. Cambridge: Cambridge University Press. POROSZLAI I. 1990: Vatyai urnatemető Százhalombattán – Urnengräberfeld aus der Vatya-Kultur in Százhalombatta. ArchÉrt 117 (1990) 203–214. POROSZLAI, I. 2000: Excavation campaigns at the Bronze Age tell site at Százhalombatta-Földvár I. 1989-1991, II. 19911993. In: Poroszlai, I.–Vicze, M. (eds): Százhalombatta archaeological expedition annual report I. Field season 1998, Százhalombatta 2000, 13–73. PRITCHARD, E. T. 2001: No word for time: the way of the Algonquin people. San Francisco/Tulsa: Council Oak Books. RICE, P. M. 1987: Pottery analysis: a sourcebook. Chicago: University of Chicago Press. ROWLANDS, M. 1993: The role of memory in the transmission of culture. WA 25 (1993) 141–151. RYE, O. S. 1981: Pottery technology: principles and reconstruction. Manuals on Archaeology 4, Washington: Taraxacum. SALISBURY, R. F. 1962: Frome stone to steel: economic consequences of a technological change in New Guinea. Melbourne: Melbourne University Press. SARASWATI, B.–BEHURA, K. N. 1966: Pottery techniques in peasant India. Anthropological survey of India. Calcutta: Indian Museum. SHANKS, M.–TILLEY, C. 1987: Social theory and archaeology. Oxford: Basil Blackwell. SHEPARD, A. O. 1965: Ceramics for the archaeologist. Washington: Carnegie Institution of Washington. SILLAR, B. 1996: The dead and the drying. Techniques for transforming people and things in the Andes. Journal of Material Culture 1 (1996) 259–289. SILLAR, B. 1997: Reputable pots and disreputable potters: individual and community choices in present-day pottery productions and exchanges in the Andes. In: Cumberpatch, C. G.–Blinkhorn, P. W. (eds): Not so much a pot, more a way of life. Oxford: Oxbow 1997, 1–20. SILLAR, B. 2000: Dung by preference: the choice of fuel as an example of how Andean pottery production is embedded within wider technical, social and economic practices. Archaeometry 42 (2000) 43–60. SINOPOLI, C. M. 1991: Approaches to archaeological ceramics. New York: Plenum Press. SKIBO, J. M. 1992: Pottery function: a use alteration perspective. New York: Plenum Press. SMITH, M. F. 1988: Function from whole vessel shape: a method and an application to Anasazi Black Mesa, Arizona. AmAnthr 90 (1988) 912–923. SPINDEL, C. 1989: Kpenbeele Senufo potters. African Arts 22 (1989) 66–73. STERNER, J. 1989: Who is signallig whom? Ceramic style, ethnicity and taphonomy amongst the Sirak Bulahary. Antiquity 63 (1989) 451–459. STERNER, J. 1992: Sacred pots and „symbolic reservoirs” in the Mandara Highlands of Northern Cameroon. In: Sterner, J.–David, N. (eds): An African commitment. Papers in honour of Peter Lewis Shinnie. Calgary: University of Calgary Press 1992, 171–180. SZÉNÁSZKY J. 1977: A vatyai kultúra leletei Csongrád környékén – Die Funde der Vatya-Kultur in der Umgebung von Csongrád. ArchÉrt 104 (1977) 18–46. TAÇON, P. 1991: The power of stone: symbolic aspects of stone use and tool development in Western Arnhem Land, Australia. Antiquity 65 (1991) 192–207. Ő S R É G É S Z E T I L E V E L E K 8–9 (2006–2007) 165 TARI E. 1992: A ceglédi Öregszőlők régészeti emlékei. Cegléd. TOBERT, N. 1984: Potters of El-Fasher: one technique practiced by two ethnic groups. In: Picton, J. (ed.): Earthenware in Asia and Africa. London: Percival David Foundation 1984, 219–237. TÓTH K. 2003: Kora bronzkori temetkezés Mártély-Üdülőtelepen – Eine frühbronzezeitliche Bestattung in MártélyÜdülőtelep. MFMÉ–Studia Archaeologica 9 (2003) 101–109. VAN DER LEEUW, S. 1993: Giving the potter a choice. Conceptual aspects of pottery techniques. In: Lemonnier, P. (ed.): Technological choices: transformation in material cultures since the Neolithic, London: Routledge 1993, 238–288. VAN DER LEEUW, S.–PAPOUSEK, D. A. 1992: Tradition and innovation. In: Audouze, F.–Gallay, A.–Roux, V. (éds.): Ethnoarchéologie: justification, problémes, limits. XII Recontres Internationales d’Archéologie et d’Histoire d’Antibes. Éditions APDCA Juan-les-Pins 1992, 135–158. WALLAERT-PÊTRE, H. 1999: Ethnoarchaeology and pottery making: the necessity to understand apprenticeship strategies. Unpublished manuscript, University of Southampton Library. WHITBREAD, I. K. 1986: The characterisation of argillaceous inclusions in ceramic thin sections. Archaeometry 28 (1986) 79–88. WHITEHOUSE, H. 1992: Memorable religions: transmission, codification and change in divergent Melanesian contexts. Man 27 (1992) 777–797. WHITEHOUSE, H. 1996: Rites of terror: emotion, metaphor and memory in Melanesian initiation cults. Journal of the Royal Anthropological Institute 2 (1996) 703–715. WOODS, A. 1984: Methods of pottery manufacture in the Kavango region of Namibia: two case studies. In: Picton, J. (ed.): Earthenware in Asia and Africa. London: Percival David Foundation 1984, 303–325. WOODS, A. 1986: Form, fabric and function: some observations on the cooking pot in antiquity. In: Kingery, W. D. (ed.): Technology and style. Ceramics and civilization. Volume: 2. Columbus: The American Ceramic Society Inc. 1986, 157– 172. WOODS, A. 1991: Giant’s Hills 2 Long Barrow, Skendleby, Lincolnshire: petrography of the prehistoric pottery. Archaeologia 109 (1991) 34–39. Ceramic technological tradition and the concept of time in the Bronze Age This paper investigates the relationship between ceramic technology and social organisation through the Early and Middle Bronze Age in Hungary. It highlights the relationship between manufacturing sequences and technological tradition. It is considered that in the process of material culture production technological choices are not only constitutive towards an end product but complex, dynamic constructions that involve social strategies. By the means of microscopic and ceramic petrological examination the paper focuses on the use of grog temper in pottery making. This paper aims to break boundaries between the functional and social nature of technology and argues that the two are inseparable and that together they form a culturally accepted product. If the functional nature of technology is acknowledged without separating it from cultural choices, one can gain a better understanding of how technology may have been used to construct social relations. It is considered that grog is not only a raw material but an important means of conveying continuity in tradition and shows cyclical conception of time. The results of the examined ceramic technologies shows that Early and Middle Bronze Age potters had similar conceptions of how technological tradition should be maintained, and how grog should be used. This suggests common social networks and perceptions of the reproduction of material culture. This paper brings attention to the potential of systematic analyses of ceramic technologies through scientific methods in reconstructing social relations that are materialised through technological choices. 166 Ő S R É G É S Z E T I L E V E L E K 8–9 (2006–2007)